Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
Levelek a Fény utcából 1944—1947 139 Magdáék sok érdekeset meséltek az ismerősökről. Osziékról nem tudnak semmit, Janiékról sem. Emil93 bátyját94 nem igazolták. Ferit már igen, de nehézségei voltak. - Magda szorgalmasan süt egy espresso részére, Magdus segít neki. Magda különben nincsen egészen jól. Kezei és lábai dagadnak a szívétől, de azt mondja, hogy náluk a családban nem szokás orvosságot bevenni és így ő sem tesz ellene semmit. Feküdnie kellene, de azt sem teheti meg. Kis Magda különben majdnem menyasszony, mondták is, hogy kivel, de én bizony nem tudom. Magda mást szeretett volna a lányának, még csak nem is mutatós a vőlegény, a kislány nagyon szerelmes. - Elziékről95 sincs semmi hír. Most azon töröm a fejemet, hogy hogyan fogok [djzsemet főzni. A gyümölcs nagyon drága és a cukor még drágább. Naponta kb. 50 pengővel emelkedik az ára, ma reggel 660 P volt kilója. Azt beszéltük meg Lilivel, hogy fekete cseresznyét fogok cukor nélkül eltenni. Kb. 10 üveggel szósznak, - összesen 20 kg-t szeretnék venni. De lesz vagy 30 P kilója.96 Aztán meg a többi [djzsemet szaharinnal fogom édesíteni. Mit szólsz hozzá Nanika? Én nem tudok [djzsemm nélkül meglenni. Kompótot az idén nem lehet eltenni. - Jövő héten végre mosatunk, de nem Mariskával. Ott voltam nála, azt hiszem, írtam is, és ő egyelőre feketézéssel foglalkozik, de megígérte, hogy majd jelentkezni fog. De bizony nem jött és mi már nem várhatunk, így Városyék egyik mosónéját fogjuk venni. Ő csak 70 pengőt kap, de hallottunk már 100, sőt 150 P-ős napszámról is. Tegnap beszéltem Ferivel a hólyaghurutomról is. Nem vagyok sehogysem megelégedve Janitscsal.97 Már ötödik hete járok hozzá kezelésre és még mindig nem javul. Most Szevenalettát szedet velem, mert nagyfokú idegességtől is lehet ez az állapot. Feri szerint miért nem ad Urotropint. És azt is mondja Feri, hogy a helyi kezelés csak jobban izgatja a hólyagot. Most elhatároztam, hogy elmegyek Siroviczához.98 Ez ugyan pénzbe fog kerülni, de már nagyon unom ezt az állapotot. És hogyan induljak el Pécsre ezzel a bajjal. Mit csinálok a vonaton vagy az autón. - De sajnos a Bank autója még mindig 93 Dr. Emőházy Emil pécsi textilnagykereskedő és újságíró, a Dunántúl belső munkatársa, Pátkai György barátja. Az Országos Magyar Sajtókamara évkönyve 1941. Az Országos Magyar Sajtókamara tagjainak betűrendes névjegyzéke. 1941.52., 94. 94 Vitéz Emőházy János alezredes, akit többször kitüntettek és előléptettek a második világháborúban. Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 1943. április 7.16. sz. 379. p. 95 Rigó Ferencné (szül. Polcz Elza) és családja Pátkai György Győrben élő rokonai. 96 A csepeli nagybani piacon a ropogós cseresznyét 30-35 pengőért, a mézédes fekete cseresznyét pedig 40-50 pengőért adták, de mire az áru a budapesti piacokra, vásárcsarnokokba ért, az ára jelentősen emelkedett. A belvárosi árusok a legolcsóbb cseresznyéért 40-50 pengőt kértek. A Nagy vásárteleptől a kis csarnokig száz százalékkal megdrágul a főzelék és a gyümölcs. Magyar Nemzet 1945. június 1. 25. sz. 2. p. 97 Dr. Janits Dezső urológus. A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélő névsora. Hivatalos kiadás. 1942. január hó. 1942. 201.; Szállási 2005. 42., 50. 98 Dr. Sirovicza Mihály a korszak neves urológusa, a Posta Betegségi Biztosító Intézetében a sebészetiurológiai osztály vezetője. Romics 2015. 1972-1973.