Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

Levelek a Fény utcából 1944-1947 135 A könyveiket Pali könyveivel együtt megmentettem. A tulipános ládát és kisasztalt úgy szedtem össze a házi gyerekektől. A babaholmikat, mire rájöttem, hogy kinél vannak, már szétszedték. Most, jobb híján, Uci rongyos fiókját kezdték ki. A bejáratot egy sérült ajtóval betámasztottam és köveket rakattam elé, egy reggelre eltűnt az ajtó, valakinek tüzelőre volt szüksége. A napokban meglátogattuk Polyánszkynét. Ok sem mentek pünkösdre. Szörnyű volt az útja! Mesélte, hogy 150 P-ért hozott tojást és 24 P-ért olajat. Itt az olaj 200 P körül van. Ma délután megnézem Böbééket. Még mindig a kaksit takarítják a lakásukból. Sze­gény, nem bírja a sok gyalogolást, mindkét lába erősen dagadt, de azért hősiesen rója a Ferenc József hidat. Most még arról írok, hogy a Bank autójával is milyen nehéz elindulni. Tegnap Mis­kolcra indult egy autó, kb. egy hét készülődés után. Minden nap várta az indulást egy kolléganő, akit odahelyeztek. Tegnap végre elhelyezkedett, hogy mindjárt indulnak, s az utolsó percben leszedték a kocsiról, mert másnak kellett a hely. - Majd én is így leszek a pécsi autóval. Liliéktől Sárvárról kaptam egy lapot, de ezt megelőzőleg én már írtam nekik. Szenesék is írtak, itt küldöm a lapokat. Öcsikének üzenem, hogy sínek még vannak, a felüljáró is megvan. Gyönyörű szép volt a rajza a tűzijátékról. De most Isten Veletek! Lili is csókol Benneteket. Mindnyájatokat igen sokszor csó­kollak: Mária Dietzgenné Máriához Pécs, 1945. május 19. Édes Márikám, drága Gyerekem, nagy sietve, beiglisütés közben írok Neked pár sort, hogy a meghatalmazással együtt elmenjen. Azt hittem, a pünkösdi bejglit Veled együtt fogjuk elfogyasztani, de megint tévedtem, Te még most sem jöhetsz. Hogy vagy drága Gyerekem? írjál tüzetesebben betegségedről. Nem tudok semmi közelebbit. Postán küldött leveledet megkaptam és ma jött Pali kártyája. Ne aggódj Márikám, nincs a lábomnak semmi baja, csak a hőség fog megölni. El nem tudod kép­zelni Márikám, hogy itt és főleg ebben a lakásban, milyen szörnyű meleg van, milyen büntetés ebben a pokolian izzó lakásban főzni, és még csak május van, mi lesz még? A Schulmanné hozott sok mindenfélét, de harisnyát egyet sem. Kérlek, Márikám, ha így valaki felmegy, ne engedjétek egyedül a lakásba! Ezeket az embereket mi kö­zelebbről nem ismerjük. Ezek csak adódó alkalmak, mivel Neked küldök valamit. A napokban Uci küldött Neked tojást és darát. Tegnap küldtünk 5 kg kenyérlisztet Köpf

Next

/
Oldalképek
Tartalom