Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)
Regeszták
1218. (VIII. 119.) A polgár Johann Baptist Kogler sebész kéri, hogy a magisztrátus fizesse meg neki azt a 18 forintot, amennyibe Tödtenwolf karjának gyógyítása került, akinek a karját az öreg Pöckh strázsamester törte el. Mivel az ügyet már az előző évben megtárgyalta a magisztrátus és a kérelmezőnek a város részéről 15 forint kifizetését ismerték el, ezért a sebészt a Városi Főkamarási Hivatalba küldik, ahol az említett összeget levonhatják a Koglerre kiszabott porció összegéből. 1219. (VIII. 119.) Ismét jóváhagyják a pékek július 11-én kelt árszabását, aki ezt túllépi, azt a Szentháromság javára 15 forintra bírságolják. 1220. (VIII. 120.) A kádárcéh azok ellenében fordult a tanácshoz, akik az udvaron abroncsokat raknak fel és a céhbeli mesterek szájától vonják el a falatot. A tanács úgy dönt, hogy ilyen tényállás esetén Sebastian mester az újonnan készített hordókat teljesen abroncsolja meg, a többit már elvették tőle. 1221. (VIII. 120.) Bernhard Wilfling a porciója csökkentését kérte, vagyis, hogy a 13 forintból 5 forint legyen. A tanács beleegyezik a porció csökkentésébe, a kérelmezőnek így még 6 forintot kell befizetni a Városi Főkamarási Hivatalba. 1222. (VIII. 120.) Wolf Heinrich Bösinger tanácsos átnyújtja a magisztrátusnak az elhunyt Martini és ugyancsak elhunyt felesége után maradt hagyatékról készített leltárát, amit a tanács ezennel jóváhagy, a végrendelet végrehajtójának és a hagyatéki bizottságba pedig kirendeli Bösinger tanácsost, hogy ott a városi tanács előzetes tájékoztatásával eljárjon. 1223. (VIII. 120-121.) Amininé és Haffner tanácsszolga neje között a mostanában letelt földművelés miatt támadt vita. A tanács jogosnak ismeri el, hogy Haffnemé kárpótolja Amininét 3 mérő kétsoros búzával, de azután az is lehet, hogy a tanácsszolga neje bebizonyítja, hogy annyira sok kereszt nem is volt. 1224. (VIII. 121.) Johann Wilhelm Leistner hóhér Henneholtné végrendeletének jóváhagyásáért folyamodott a tanácshoz, amely kijelenti, hogy további döntés akkor következik, amikor a kérelmező írásban és hiteles formában beadja a kimutatást a költségeiről. a pestis jele, a házában még két fertőzött gyermeket találtak, majd több felnőttön is kitört a betegség. A vízivárosi városfalon kívül is találtak olyan asszonyt, aki pestisben szenvedett. Mulasztásai miatt magyarázatot kértek Ludwigtól, aki elnézést kért a tanácstól. BFL IV.1002.j. (1710. augusztus 11.) 235