Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)

Regeszták

ellenében megtűrjék és hagyják itt lakni. Wemer tanácsos a maga részéről tilta­kozik a határozat ellen. 876. (VI. 880.) A két, Várban lakó, polgárjogú testvérpár, Simon és Stephan Lukacovic aranyművesek beadványára azt a választ adják, hogy a beszállásolt őrmesternek (Veldtwäbl) adhatnak - bár nem kötelesek - service-ként krajcárt, de ezt naponta jegyezzék fel, hogy majd elszámolhassák nekik. 877. (VI. 880-881.) Vizsgálatot folytatnak Jakob Sámuel zsidó ügyében, akit báró Pfeffershoven táborszernagy és budai várparancsnok a Városi Törvényszé­ken keresztül áristomba záratott, mivel egy forint után heti egy dénár kama­tot szedett. Azt, hogy a városi fogdából adják át a lefogottat a parancsnoknak - tekintettel arra, hogy állítólag az ide menekült zsidók katonai védelem alatt állnak - joghatóságuk sérelme nélkül nem tűrhetik, ezért tiltakoznak ellene. A tanács Wemer és Augustin Schmidt tanácsosokat küldi a budai várparancsnok­hoz. Pfeffershoven azt válaszolja a városiaknak, hogy az ide menekült zsidók ezidőtájt a katonaság védelme alatt állnak, ezért eddig nem vétett. 1709. december 16. Baitz, Zaunockh, Sauttermeister, W. Bösinger, Wabler, Werner, Schmidt, Wieser, Kokall 878. (VI. 881-882.) Állítólag előfordul, hogy az ide menekült szentendrei rá­cok a Víziváros egy bizonyos házában ortodox istentiszteletet tartanak. A tanács a hírrel kapcsolatban úgy határoz, hogy a dolognak utána kell járni és amennyi­ben igaz, azonnal szüntessék be. 879. (VI. 882.) Helena Epinger panaszát kézbesíttetik Hoffmann városi strá­­zsamestemek, aki további intézkedésig engedje el a nőt. 1709. december 18. Baitz, Zaunockh, W. Bösinger, Werner, Schmidt, Wieser, Kokall 880. (VI. 882-883.) Áristomba vittek két szatócsot, Lorenz Echsert és Joseph Kramert, amiért a vízivárosi nyilvános piactéren összevesztek, majd verekedtek. Kramert többek között azért, mert odavitte a katonai őrséget, 3 forintra bírságol­ják, társát pedig 1 Vi forintra. 881. (VI. 883.) A zsidó Jakob Teütschen kérelmét a tanács azzal kézbesítteti a Városi Telekkönyvi Hivatalnak, hogy jelöljék ki neki pálinkafőzésre az úgy­nevezett mészudvart, a Duna melletti mészház (Kallchheüsel) szomszédságában. Az engedélyért cserébe havonta üstönként 1 forint 30 krajcárt kell a városnak fizetnie. 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom