Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)
Géra Eleonóra Erzsébet: "Uram Irgalmazz nekünk vagy elveszünk!" Buda a Rákóczi-szabadsághar és a pestis szorításában
is, akik alkalmanként Törökbálintra szöktek ki koldulni. Megint mások csak a közeli szőlőkbe mentek éjszaka, ahol a járvány elől kiköltözött társaikkal, illetve a környező falvakból ide érkezettekkel kereskedtek, vagy a sötétség leple alatt ellopták tüzelőnek a szőlőkarókat. A tűzifa fogytával nem elégedtek meg a csónakok egy részének felaprításával; a vincellérek és az éjjel kint mászkálok jobb esetben csak a száraz szőlővenyigét szedték össze, rosszabb esetben kivágták az élő tőkéket és a gyümölcsfákat. Az éjszakai kirándulásoktól a szigorú áristom vagy a nyilvános büntetés sem tudta visszatartani az embereket, akiket 1709/1710 telén a pestis mellett a megfagyás veszélye fenyegetett. Nemcsak a városiak szöktek ki az elzárt területekről, hanem jó üzlet reményében idegenek is besurrantak: az óbudai zsidók pálinkát, sört és élelmiszereket csempésztek be Újlakra, sokszor a vízivárosi Kórház kapu környékén látták őket. Jöttek továbbá az ápolásra szoruló szegények a szomszédos Pestről és a falvakból, akik a pestiskórházban remélték gyógyulásukat. Arra is volt példa, hogy szekéren majdnem a lazarétumig jutottak. A magasabb társadalmi állásúak sem tűrték könnyebben szabadságuk korlátozását, s külön sértésnek vették, hogy a náluk alacsonyabb rangú őrszemélyzeté a döntés. Johann Rodl, a gazdag mészáros polgár például „kerül, amibe kerül” felkiáltással egyik délelőtt lovával ugratott neki a Császár fürdőnél felállított útakadálynak, délután pedig kocsival próbálta azt áttömi. Kokall tanácsos neje ütlegelni kezdte az őröket, más polgárok válogatott sértésekkel szidalmazták őket. Néhány vízivárosi polgár a tilalom ellenére fényes nappal csónakon ment át Újlakra vagy egyszerűen átlovagolt. A pestis felbukkanása óta megelőzésként a városban tiltottak mindenféle mulatozást, italozást, táncolást, összejövetelt, a szabály megszegői pedig komoly bírságra számíthattak. Ennek ellenére Wabler tanácsosné és a nemes polgár von Weissenbohm házaspár többször lement a lezárt Tabánba enni-inni. A Vízivárosban és a Várban lakó polgárok egy engedetlen csoportja 1710 szeptemberére ugyancsak megunta a tilalmakat és rendszeresen kiszökött az országúti városrészbe, ahol több törzshelyét alakítottak ki maguknak. A tanácsos Sauttermeister sorházában, az egyik órás polgár présházában és az ágostonosok környékén jöttek össze enni-inni, beszélgetni. A dolog olyan méreteket öltött, hogy tájékoztatni kellett a budai várparancsnokot, illetve a tanács a pénzbírság mellett lakóhelyükről való kizárással fenyegette ezeket a személyeket. Az egyik helyszín, Sauttermeister sörháza, az időpont és a polgárjogú személyek említése valószínűsíti, hogy a háttérben a korábban polgármester tanácsos valamiféle politikai szervezkedése állhatott.13 13 Lásd a 825., 1125., 1228.,1244., 1268., 1420. számú regesztákat.; BFLIV. 1002.j. Határozat a Rácvárosnak. (1710. január 10., január 24., január 27., augusztus 22.), Határozat Keppelemek a venyigegyűjtés tilalmáról. (1710. január 27.), Határozat a kiszökő polgárok összejövetelének tiltásáról. (1710. szeptember 1.), Buda városa Pfeffershovennek. (1710. november 22.); BFL 15
