Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Bácskai Vera: Család és történelem
pikus görög karriereként (feltéve, hogy létezett ilyen) leginkább az tekinthető, hogy az első, illetve második nemzedék nemességet és birtokot szerezve is folytatja kereskedelmi tevékenységét. Az ezt követő generáció tagjai azonban már többnyire felhagynak azzal, vagy legalábbis azt szerényebb keretek között űzik, viszont általában városi lakosok maradnak, s a háztulajdont preferálják a földbirtokszerzéssel szemben. Sokan közülük - városi szinten - közéleti szerepet is vállalnak. A Manno család esetében nem a vagyon feléléséről, eltékozlásáról van szó (ez legfeljebb Szentpály Miklóst jellemezhette), s jövedelmük sem a tipikus dzsentri életforma fenntartását szolgálta, noha ennek számos eleme (vadászat, lovaglás, intenzív társasélet, a párválasztás sajátosságai) megfigyelhető. A nyugalmas élet, az „otium” inkább műveltségűk gyarapítását, a szépség élvezetét, a világ dolgairól való elmélkedés kereteit teremtette meg számukra. Ahogy István 1951-ben id. Csorba Emánuelnek megvallotta, visszatekintve életére: „Tudod, mi Xandival másképp láttuk az életet, mint a tömeg. Mások voltak az örömeink, és igyekeztünk széppé, kellemessé, vagyis értelmessé tenni az életünket. Minden erőnkkel távol tartottuk magunkat az emberi tömegtől és főleg a tébolyodott civilizációtól. Mert az a rákfenéje az egésznek. Ezért is éltünk falun. ”92 Az ilyen életfilozófia ismeretében nem meglepő, hogy a negyedik generáció nemcsak a vagyongyarapítással, de a polgári értékrendben fontos szerepet játszó közéleti, társadalmi szerepvállalással is felhagyott. Függetlenség, szakértelem, újrakezdés. Az ötödik generáció Dr. Manno István és Cséry Katalin házasságából három gyermek született: Sándor (1911-1970), István (1913-1978) és Katalin (1915-2014). Szocializálódá- sukra tehát már egy más világban, az első világháború utáni, megváltozott körülmények között került sor. A második világháború utáni, gyökeresen megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok időszakában is még elég fiatalok, és nyitottak voltak ahhoz, hogy - az akkor már idős apjukkal és nagybátyjukkal ellentétben - e változásokra nemcsak passzív beletörődéssel, hanem kellő alkalmazkodással reagáljanak. Életükre, sorsukra vonatkozóan szinte egyedüli forrásként visszaemlékezéseik szolgálnak. Sándor főként szüleire koncentráló emlékeit lányának írott, nem túl terjedelmes levelében foglalta össze, István viszont részletesen taglalja közös gyermek- és ifjúkorukat, röviden kitérve a már felnőttként átéltekre is. 92 Apa és fia, 214. Ennek némileg ellentmond Sándor vallomása arról, hogy a telet rendszerint Bécsben töltötte. 68
