Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Bácskai Vera: Család és történelem
személyzet is rendelkezésére állt; hiszen felesége a végrendeletében a cselédségről is megemlékezett, amelyet 2 inas, 3 szolgálólány és 1 szakácsnő alkotott, betegségében pedig ápolónő gondozta. A lakószobák, s különösen a vendégszobák nagy száma érthető: a család nem a fővárosban élő tagjai - Manno Szilárd özvegye és két ikerfia Nyáregyházán, egyik lánya pedig Nagyszőlősön lakott -, pesti tartózkodásaik idején itt szálltak meg. De itt vendégeskedhetett Budapestre látogatásakor a Dumba házaspár is, ami - bár a nővérek gyakran időztek együtt az ausztriai Liezenben - feltehetően elég gyakran megesett. A fényűző otthont annak lakói azonban nem sokáig élvezhették. Elsőként Manno Zsófia távozott az élők sorából Liezenben, 1901-ben, majd 1909-ben követte őt férje. Pelágia 1917-ben bekövetkezett haláláig, ismeretlen számú cselédség mellett, valószínűleg Andreevics Melanie-vel osztotta meg a hatalmas lakást. Nevezett „ mint Pézsi néni (Pelágia) védence és barátnője Buziásról került a családunkba - adja tudtunkra Manno Szilárd unokája - és később, mint végrendeletileg biztosított jogokkal rendelkező családtag volt hivatott dédszü- leim pesti házát Pézsi néni szellemében tovább vinni. ”62 Neve Joannovicsné végrendeletében bukkan fel először: 1200 forint évjáradékot biztosított számára, aki „annyi szenvedésének és örömének részese volt”. Pelágia viszont évi 2311 korona évjáradékot hagyományozott neki, s úgy rendelkezett, hogy őt illeti a Király utcai ház Pelágiára eső részének haszonélvezeti, valamint az egész emeletet magában foglaló lakás használati joga, továbbá „a házban található mindennemű, a ládákba elcsomagolt berendezési tárgyak, bútorok, szőnyegek, függönyök, csillárok, könyvek, ruhák, asztal- és ágyneműk és különféle egyéb ingóságok”. Tételes felsorolásuk a budapesti leltár 1-153. tétele alatt található, értékük 6544 koronát tett ki.63 Pelágia hagyatéka egyébként 2 859 435 korona volt, ami azt jelentette, hogy a 704 006 korona passzíva levonásával az örökösök - Dumba Miklósné, valamint Manno Szilárd gyermekei - 2 155 428 koronán osztozkodhattak. Az ingatlanok - négy pesti és egy budai ház, egy nagyszőlősi és a zsuppai birtok - összértéke csaknem két és félmillió koronára rúgott, az ingóké pedig több mint 811 ezer koronát tett ki.64 62 Manno István (1913-1978) visszaemlékezése. Emlékiratok, 78-79. A visszaemlékező azt is hozzáfűzi, hogy húga, Manno Katalin évekig nála lakott. Ugyanő említi, hogy Melanie a családi sírboltban lett eltemetve. Emlékiratok, 73. 63 BFL XI. 1136. 144. doboz. E tételes leltár sajnos sem a családi iratok között, sem a végrendeletet őrző közjegyző iratai között nem maradt fenn. 64 BFL XI. 1136. 144. doboz. 51