Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Művészek, politikusok, főhercegek

mert, mert azelőtt az Igazságügyben teljesített szolgálatot. Odaszaladt hozzám, és barátságos kézszorítás között kérdezte, hogy vajon én itt mit akarok. Tíz koronát nyomtam ezért a szívességéért a kezébe, és azt mondottam, hogy jelentsen be soron kívül, hogy ma este még én is elutazhassam. Már röpült is, mint a madár, és percek múlva egy másik bejáraton át besurrantunk a követségre. Előadtam hosszú fáradozásaimat, hogy kijussak szép délibábos hazámból, de hogy erre semmiféle mód nincs, mert azt hiszik, hogy sem az uram, sem a fiam nem érdekel, csak a király. A követségen azt mondották, szerezzek egy tisztiorvosi bizonyítványt, hogy Karlsbad vagy Franzensbadba kell utaznom gyógykezeltetés céljából. Jöjjek azzal vissza, és megkapom a kiutazásomat. így is történt. Hamar fiákeren dr. Demkó Bélához, megadta a bizonyítványt, hogy fürdőre van szükségem, ez még csak nem is volt hazugság, és robogva vitt a fiáker haza. Otthon már várt Bárczy István, a volt polgármester, aki tudta, hogy este utazni akarok, és kíváncsi volt, hogy menni fog-e a dolog. Mikor elmeséltem neki a tortúrákat, harsányan nevetve mondta: maga mégiscsak ügyes asszony, és én jövök a kocsival, és viszem ki hat órakor a hajóhoz.

így is történt. A haj óhoz lej övét még kabint kaptam, és örömmel konstatáltam, hogy jobb- és baloldali szomszéd kabinjaimon amerikai zászló leng. Megkérdeztem a hajóskapitányt, hogy kik a szomszédjaim. Jobboldalt két magyar származású férfi volt, akik azonban már amerikai állampolgárok voltak. Emlékszem a nevükre, egyiket Keszlemek hívták, a híres magyar színikritikus, Keszler Józsefnek testvére volt. A másik a Horn névre hallgatott. Benyitottam hozzájuk, bemutatkoztam, és elmondtam kálváriámat. Kértem őket, ha a határra, Hainburgba érkezünk és valami molesztálásba volna részem, úgy legyenek segítségemre. Őszintén szólva egész egyszerűen kidobtak a kabinból. Azt mondták, hogy ők a magyar kormány megbízásából voltak itt és mennek vissza, tehát nem kívánhatom tőlük, hogy ők igazoljanak. Keressek erre magamnak olyan egyént, aki távol áll a kormánytól. Nem ijedtem meg, hanem egyenesen bementem a baloldali kabinba, ahol egy nagyon csinos fiatalembert találtam. Furcsán nézett rám, amikor bejöttem, de azonnal bemutatkozott. Hladiknak hívták, leszerelt főhadnagy volt, és az amerikai gazdasági bizottságnál Bécsben hivatalnokoskodott. Budapestre azért jött, mert rizst és tápszereket hozott a gyermekeknek. Neki már bővebben kellett elmagyaráznom esetemet, mert hiszen osztrák születésű lévén nem volt fogalma arról, hogy Vázsonyi Vilmos milyen szerepet töltött be Magyarországon. De udvariasan azonnal rendelkezésemre állt, hogyha bármilyen kellemetlenségem lenne, ő majd támogat. Gyönyörű holdvilágos éjszaka volt, a fél éjszakát átültük a fedélzeten, ő szegény elkeseregte, hogy mérnöki tanulmányait sem tudja befejezni, mert katonának ment. Most hát egyelőre örül, hogy álláshoz jutott.

89