Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Művészek, politikusok, főhercegek

óriási volt közöttük a különbség, mert Ugrón magasabb volt az átlagnál, ez az emberke pedig alacsonyabb volt az átlag férfinál, mégis az erőszaka nagyobb volt, törtetett, és megkapta a Pestkörnyék mandátumát.153 így mászott fel az uram hátán, mint a folyondár a házak falán. Később aztán elvette Budapest egyik leggazdagabb leányát, és most már anyagilag is teljesen független volt. Napi vendégem volt ez a kis emberke, előbb egyedül, később a feleségével együtt, már olyan otthonos volt, mintha a családhoz tartozna. Uramnak temetésénél beszédet tartott,154 és többek között azt mondotta, sohasem fogom elhagyni ezt a kis családot. A család bizony kicsi volt. Csak két tagból állott. A fiam és én. De a fiam még nem volt kész ember, bár már doktor volt, de nem volt még meg az ügyvédi vizsgája, folytatta Telek Györggyel az apja irodáját.

Sajnos Telek Gyurka, akit mindig igazán nagyon korrekt, becsületes embernek ismertünk, egyszer csak lelépett a tisztesség útjáról, és megtartotta azon kliensek pénzét, akik csak azért jöttek az uram irodájába, hogy rajtam így segítsenek. Tekintve, hogy az iroda neve így ment, hogy Vázsonyi-iroda, féltem, hogy senki sem fogja elhinni, hogy fiam nincsen benne a játékban. Ezért a kis készpénz, ami összesen hatvanezer pengőt tett ki az uram halála után, elúszott, mert abból negyvenezer pengőt a károsultaknak ki kellett fizetnem. Közben a fiam letette kitüntetéssel az ügyvédi vizsgát, és így szétváltak Telek Györgytől. Amennyire lelkes ügyvéd volt az apa, annyira nem szerette mesterségét a fia. Az uram büntetőjogász volt. A fiából szeretett volna kereskedelmi ügyvédet csinálni, azaz, hogy kényelmesebb élete legyen, legszívesebben valamely vállalatnak jogtanácsosává lenni lett volna az, ami az ő egyéniségéhez illett volna. A kis emberke, akiről elmondottam, hogy előbb nem akart a bíróságról lemondani, jogi tudása nagyon kevés volt, de annál több a becsvágya. Mindig azt mondtam neki szemébe, hogy a könyökén a kabát ujja rongyos a sok könyökléstől. Az uram halála után még szükség volt reám. Abban az évben ismét országos választások voltak. Hosszú gyász- fátyolommal ki kellett mennem Pest környékének egyes helységeibe, mellette beszédet tartani. Bevallom, ezt azért is tettem, mert azt hittem, amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten. Ha egyszer majd a fiamnak lesz őreá szüksége, akkor majd helyt fog állani. Rosszul ítéltem meg ezt a fiatalembert. Többször felkértem, hogy legyen most már ő a tanácsadója a fiamnak. Igaz, hogy nemigen lett

153 Fábián 1922-1939 között Budapest-kömyéket képviselte a parlamentben.

154 Vázsonyi 1926. június 1 -jei temetésén számos beszéd hangzott el, utolsóként Fábián Béláé, aki a korabeli sajtó tudósítása szerint valóban „megesküdött a ravatal előtt, hogy sohasem hagyja el Vázsonyi családját, és a kisembereket, akikért Vázsonyi harcolt.” (Pesti Hírlap, 1926. június 2. 5- p )

74