Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Előszó
A kézirat valójában gépirat, eredeti formájában kereken 140 sűrűn gépelt oldal. Sem címe, sem alcíme nincs, mindkettőt magam adtam. Az Egyszer volt... nem csupán azért tűnt alkalmas címnek, mert a szerző a szöveg számos bekezdését indította evvel a fordulattal, de azért is, mert utal az emlékirat könnyed nyelvi szövetére, csevegő stílusára. Az alcím mindenestől az enyém, s a célja csupán a műfaj és a keletkezési idő gyors, az olvasást bevezető közlése volt. Vázsonyi Vilmosné, amint azt unkájától tudjuk, utolsó éveiben az Andrássy út 130. alatti Ada panzióban lakott.2 Itt írta, pontosabban minden valószínűség szerint egy (vagy több) gépelni tudó barátnőjének diktálta a szövegét, több héten át. Erre, a diktálásra utal, hogy az emlékirat nem csupán csapongó, szerkesztetlen és láthatólag nem viseli magán az utólagos gondozás nyomait, de olyan jellegű hibákat is tartalmaz, amilyeneket a szerző - a szóba hozott személyek és események közeli ismerője- és részeseként - semmiképp sem követett volna el, ha maga gépeli a szöveget, „...vájjon ki lehet a Kurt Eisner. Az uram tudta és azt mondotta, hogy mérsékelt szociálista, olyasféle mint nálunk Garay Ernő.” - olvasható például a gépirat 54. oldalán Garami Ernő neve helyett! A két indigó közbeiktatásával másod- és harmadpéldányban fennmaradt gépirat értékét növeli, hogy az első példány első tizenöt oldala a deportálásba Mauthausen amerikaiak általi felszabadítása után belepusztult fiú, Vázsonyi János fejléces ügyvédi, illetve az általa vezetett Nemzeti Demokrata Párt ugyancsak fejléces levéllapjait tölti be. A szövegközlés során a számos betűhiba és az említett jellegű hibák javítása mellett a csapongó tárgyalásmód és a sok ismétlés itt-ott szerkezeti módosításokat is szükségessé tett. A diktálás nyomot hagyott a mondatok szerkezetén és a szófüzés nyelvhelyességén is. E szöveghelyek többségét érintetlenül hagytuk, csupán az értelemzavaró hibák javítására törekedtünk. Minden mondat a szerzőé, de nem minden esetben abban a rendben állnak itt, ahogyan az eredeti gépiratban. (A Szomory Dezsőről szóló - az eredetiben a szöveg két egymástól távol eső helyére szórt - passzust például egyetlen bekezdésbe tömörítettem, az olvashatóság érdekében a tárgyat váltó pontokon új bekezdéseket nyitottam, s végül Sipos András szerkesztő társammal nagyobb fejezetekre bontottuk a szöveget.) Mindeme módosítások nem érintik az olykor egymásnak is ellentmondó ismétlések többségét, mert azok jól rávilágítanak az emlékezetmód lélektani kiszolgáltatottságára, s így fényt vetnek a „történeti tény” elbizonytalanodó ismeretelméleti státuszára is. Az 1931-ben megjelent kötet borítóján a szerző jellegzetes, szálkás betűivel - férje fényképén arany betűkkel rézsút fölfelé futva - ez áll: Vázsonyi Vilmosné. A kötet címe: Az én uram, valamint a házastársi szöveghelyzet következetes 2 Hadas-Zeke, 2012. 172. p. 6
