Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Művészek, politikusok, főhercegek
is volt, mert hiszen az uram naphosszat járta a városházát és a különböző minisztériumokat, hogy segítsen rajtuk. Bizony kérés az volt bőven. Azért is jutott kevesebb időnk az irodai munkák elvégzésére, ami tulajdonképpen jövedelmet jelentett volna. Kisemberek segélyezése, ha nem készpénzzel történt, de az eljárás maga sok pénzbe került. Azután természetesen volt olyan társaságunk, középosztálybeli emberek, lateinerek, bankemberek, akikkel megint máshol jöttünk össze. Sohasem a Ritzben vagy a Carltonban, hanem az Operaházzal szemben levő kávéházban, a Drechslerben.143 Az uram nemigen akart kimenni, ha nem volt muszáj, a Terézvárosból, csak egyszer hetenként, amikor a városházi urakkal a Pannónia szálló vendéglőjébe ment, és naponta a Vigadó kávéházban volt a városházi asztal. Nagy kávéházi ember volt különben is az uram. Ebéd után átszaladt az Abbáziába, vacsora előtt a Vigadó kávéházba, és rendszerint úgy tíz óra tájban azt mondotta, hát na, csak szolid voltam, már elmúlt tíz óra, és még itthon vagyok. De most már menni muszáj, mert várnak az Abbáziában. Milyen kár is volt nem összeírni azt a sok szellemi sziporkát, ami egy olyan Abbázia estén elpufogott úgy a levegőben, mint Szent István napkor a görögtűz. Természetesen ez minden az első világháború előtt volt. A háború kitörésekor már nem akart sehová nyilvános helyre menni, mert nem akart veszekedni olyan emberekkel, akik lelkesültek a háborúért. Az első háborúban ugyanis nagyon sokan voltak háborúpártiak. O ellenben az első perctől kezdve azt mondotta: Magyarország gyönyörűen van határolva, fent a Kárpátok és a havasok, lent a tenger, az Adria, mi nem nyerhetünk semmit, mi csak veszthetünk. Valósággal szívfájdalma volt, és szenvedett, amikor hallotta, hogy énekelve vonulnak el a katonák. Minden ok nélkül, mondotta, viszik ezeket a szerencsétleneket a vágóhídra. Okolta Tiszát és az egész kormányt, hogy nem tudtak az öreg királyra hatni, hogy Magyarország Svájcként semleges maradjon. Pedig mi volt ez a háború a másodikhoz képest. Majális. Hiszen akkor a háború a lövészárkokban zajlott le, úgy, amint ez egy rendes háborúhoz illik. A városi ember csak akkor vett tudomást erről, ha családjának egy kedves hozzátartozója vonult be, különben ment minden a rendes kerékvágásban. A cenzúra, a zárórarendelet, minden csak 1917-nek volt már a terméke.144 Az első háborúban ott dolgoztam a Város143 AzAndrássy út 25. alatti Drechsler árkádos teraszáról készült nagykávéházaink múlt századfordulós „aranykorában” a leglátványosabb felvétel, a korszakkal foglalkozó számos kötet kedvelt és ismert címlapfotója. 144 A sajtótermékek előzetes cenzúrázásáról már a hadiállapot beállta előtt, 1914. július 27-én kiadott rendelet intézkedett. 1916. március 1-jén jelent meg az a rendelet, amely a vendéglátó és 67
