Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Üldözötten 1944-ben
dotta, nem kell semmi, az Erzsébet körút 26. alatt, három lépésnyire innen van egy svéd kórház, oda fog bemenni és ott, azt hiszem, el lesz mindennel látva, amire szüksége van. Megkértem, vegye fel fiamnak jó bundáját, amely szintén velem volt, s majd ha vége lesz és elérjük a végét, akkor visszaadja. Weiss úr nemcsak ebbe ment bele, de még azt is meg akarta tenni, hogy elmegy a Liszt Ferenc téri lakásunkra megbeszélni gondnokkal, hogy kaphasson ott egy szobát, és az ottmaradt dolgainkra felügyelhessen. Az akkori gondnok nem tudta azonban elképzelni, hogy egy Weiss Leopold nevű egyén igazi keresztény legyen. Hiába mutatta az iratait, nem adta neki a lakást. Inkább zsidóknak, akik hamis papírokkal voltak felszerelve, hogy milyen nagy kárt okozott ezzel nekünk, azt ki sem lehet mondani. Sohasem bizonyult be annyira az emberi gyávaság, mint abban az időben. Azt gondolva, hogy a házfelügyelőnél jó helyen hagyom menyemnek kelengyéjét és saját ruháimat, azt mondottam neki, ha megérjük a végét, akkor természetes honorálom, amennyire csak tudom, ha mi pusztulunk el, akkor úgyis az övé marad, ha pedig mindannyian elpusztulunk, akkor pedig kár róla beszélni. O a koffereket letette az óvóhelyre. Talán ha a Liszt Ferenc térre küldtem volna, a becsületes Simon bácsi megóvta volna. De ezt nem is mertem tenni, és küldtem oda is menyemnek ágyneműjéből, amit biztosan tudom, hogy ki lopta el, és mégsem tudtam visszareklamálni. December 9-én a mentőkocsi vitt át az Erzsébet körúti svéd kórházba. Hajói tudom, 31-én vitték a nyilasok a Nagyatádi Szabó utcai ház négyszáz és egynéhány lakóját a Duna-partra, és végezték ki, és január 1-én leégett a háznak legnagyobb része. A házfelügyelő úr közben el volt tűnve, azt mondották, hogy elvitték a nyilasok, de ez bolond beszéd volt, mert nyilas a nyilast nem viszi el, a házfelügyelő pedig félt, hogy rájönnek a származására, és azért jó helyre elbújt. Amikor én elindultam, éppen sziréna szólam volt, és a kapuban meghúzódtam. A fiatalúr, a házfelügyelő fia már megint nagyban zsidózott, hogy így és úgy lövi le, aki nem takarodik az óvóhelyre. Mivel már a mentőkocsi a ház előtt állott, én is bátrabb lettem és megmondtam, Miki még egy zsidózás és föl lesz jelentve. A fiatalúr úgy kullogott el mellőlem, mint egy leforrázott kutya, később ennek a házfelügyelőnek igazolványt adtam ki, hogy rendesen viselkedett, mivel ő tényleg a három hétből, amit ott töltöttem, kettőt nem volt ott, tehát csak a felesége és fia voltak azok, akikre gyanakszom, hogy koffereinket ügyes módon eltüntették. O ugyan ráfogta ezt az ott levő Lyra vendéglősnére, Horváthnéra, akit a felszabadulás után, hajói tudom, felakasztottak.356 így hát egészen nyugodtan mondhatta, 356 Horváth Jánosné özv. vendéglőst a népbíróság halálra ítélte a zsidó lakók feljelentésének és ennek következtében történt elhurcolásának vádjával. 197
