Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Üldözötten 1944-ben

Vázsonyi Jánosné. Bizony nem lehetett megismerni, mert már csak csont és bőr volt. Egymásra borultak és a parasztasszony azt mondta, nem engedem tovább a Nagyságos Asszonyt, jövő héten jön a sógorom, azt majd hazaviszi, addig csak majd valahogyan elbújtatom. így is történt. A jó Vilma bújtatta szalmakazlakban menyemet és a vele levő másik két nőt, amire jött a sógor, és mint feleségét hazahozta őt, és a gyerek visszakapta az anyját. Sokkal nagyobb regényeket produkált mostanában az élet, mint a regényíróknak fantáziája. Igaz, hogy ami még volt és érték volt, azt mindent megkapott az az ember, aki élete kockáztatásával magával hozta a fiatalasszonyt. így most már mégis hárman voltunk. A menyem azonban semmiképp sem akart ott maradni, mert nem akarta magát bejelenteni.

Volt egy nagyon kedves ismerősünk, drága jó asszony, Egry Kálmánná, az övé volt az Andrássy út és a Rózsa utca sarkán az Andrássy penzió354. Majd két évig a német Wermacht bitorolta ezt. A szegény asszonynak teljesen belepusztultak az idegei, de megmaradt a jósága, és a legnagyobb veszedelem között is odajött, hogy adjunk oda egyes dolgokat, miket ő meg fog őrizni és vissza fog adni. Tudtuk, hogy jobb és tisztességesebb helyre nem adhatjuk. így került oda menyemnek két hatalmas ötágú gyertyatartója, az én nagy hatalmas ezüst főzelé- kes tálam és sok más kedves ezüstdarabunk. De nem csak ezt adtam oda, hanem a fiamnak legszebb fehérnemű darabjait is V. J. monogrammal, szintén megőrzés céljából. Oda, a védett házba jött fel a drága Lolika kérdezősködni, hogy van-e hír a fiamról, vagy feleségéről. Meglepetve látta, hogy az asszonyka megérkezett. Azt mondta, hogy nekem ugyan nagyon szűk lakásom van a penzióban, de a földszinten, mindjárt a bejáratnál senki sem veszi észre, hogy kijön, vagy ki megy, én befogadlak benneteket, ha már ott vannak a kedves tárgyak, akkor legyetek Ti is ott. Erre december 5-én menyem és unokám odaköltöztek.

Hozzám ugyanaznap eljött egy régi, osztrák származású szocialista, Weiss Leopoldnak hívták. Nem volt soha zsidó, csak a neve volt itt gyanús, bár sok volksbundistának355 is volt ilyen hasonló neve. Azt mondotta, nekem, értesülésem van, hogy ez a ház nincsen biztonságban. Önnek napokon belül el kell menni. Én nem voltam tisztában a veszéllyel, és azt mondtam, jól van. Majd szép lassan csomagolok, és aztán hová menjek? Idegen papírokkal sehol lakni nem akartam. Én annyi népgyűlésen vettem részt az évek folyamán, hogy engem nagyon de nagyon sokan ismertek. Én nem akartam senkit bajba keverni. De lehet az is, hogy egy belső gőg volt, a nevemtől sem akartam megválni. Weiss úr azt mon354 Nem keverendő a mai, Andrássy út - Munkácsy Mihály utca sarkán álló hasonnevű hotellel.

355 Volksbund der Deutschen in Ungarn (Magyarországi Németek Népi Szövetsége): a magyarországi német kisebbség nemzetiszocialista szervezete.

196