Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Üldözötten 1944-ben

14. Vázsonyi János 3 éves korában. (Ifj. Vázsonyi Vilmos hagyatéka)

„Senkit nem szerettél, senki sem szeretett.

Boldogtalanságban telt el az életed.

Folyton háborogtál, itt békében nyugszol.

Flozhatnak virágot — akkor már itt alszol.

Fájó álmok szállnak szomorú lelkedben.

Bogarak mászkálnak fiatal testedben.

Ezek barátaid - hisz belőled élnek:

Előbb véred szívják, később reád sem néznek.

Almokért harcoltál, ideálért éltél.

Senki sem szeretett, senkit sem szerettél.”

Tizenhét esztendős volt, amikor ezt a kis verset írta, és sohasem tudom megfejteni, hogy miért tette, mikor annyira szerettük és annyira becéztük és annyira csak neki éltünk. Ez talán egy olyan furcsa nosztalgia volt a lelkében. Nem tudtuk kimutatni a szeretetünket mással, mint azzal, hogy mindig óvtuk és mindig vigyáztunk reá. És akkor is, februárban a Mátrában olyan jól érezte magát, és mégis

173