Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Háború, forradalom, emigráció
a napok. A fiam állandóan összeköttetésben állott a Bécsbe emigrált magyarokkal, és írta sűrűn a tudósításokat. Csodálatos jelenség volt az Münchenben, hogy több ízben bajor és birodalmi választások voltak. Akkor még az Éger pensióban laktunk a Martius Strassén, amikor bejött a szobalány és megkérdezte, hogy kire szavazzon, mert délután elmegy a szavazásra. Az uram természetesen a mérsékelt szocialista pártot ajánlotta neki. Másik héten, amikor a birodalmi választás volt, bejött a Micike és azt mondotta, bocsánatot kérek, ma megint szavazni megyek, de a Hasenstein szerkesztő úr azt mondja, szavazzak az itteni néppártra, hát elvégre minden vendégnek muszáj eleget tennem, azért most odaszavazok. Hiába, a női kultúra még nem volt annyira kifejlődve, hogy elvet valljanak. Mindegy volt nekik, milyen a szín, ők kedveskedni akartak a vendégeknek. Április 4-én este megérkezett a fiam a Semmeringről, súlyos lázzal, betegen. Reggel az első volt, hogy az uram lement és telefonált dr. Lampé főorvosnak, hogy amennyiben teheti, minél előbb jöjjön el fiúnkat megnézni. A Dresdener Banknak ottani igazgatója jó barátságba keveredett az urammal, találkozott vele a kapu előtt, és Seitz igazgató azt mondotta, tudja-e, hogy az éjjel kiütött itt a kommün. Én már be sem mehetek a bankba, a redőnyök le vannak húzva. Az uram feljött, elmondta, s megmondta, hogy Lampé doktor egy órán belül itt lesz. Közben megjött a két Balogh fivér és azt mondották az uramnak, hogy ha teheti, minél előbb utazzon el, mert egy Wadaszt nevű rendőrkapitány Budapestről megérkezett, el akarja fogni és hazavinni Pestre. Szörnyű helyzet volt ez, a fiam harminckilenc fokos lázban feküdt, a kicsi fehérneműnk a mosodában, pénzünk alig, mit lehet most csinálni. Perceken belül ott volt Nemes Marcell, Kerschensteiner és a többi barátaink és azt a tanácsot adták, hogy mindenesetre a délután két órakor induló vonattal menjen el az uram Lindauba, az a svájci határon van, és most nem szabad azt nézni, hogy vannak-e ott kalandorok vagy nincsenek, mindenesetre Wadaszt úr elől egérutat kell nyerni. Megállapodtunk tehát, hogy én még Münchenben maradok, összecsomagolok, megpróbálom a mosodából kevés fehérneműnket összeszedni, és ami a legfontosabb, elmegyek a svájci követségre, hogy tudok-e beutazást szerezni. Délután két órakor az uram beteg fiammal együtt elutaztak. Három órakor már a svájci követségen voltam, ahol orvosi vizsgálat alá vettek, és nekem meg is adták a beutazást, de azt mondották, láthatatlan emberekre ez nem terjed ki. Elmentem a mosodába, szaladgáltam ösz- sze-vissza, és hat órakor este hazatértem. Az igazgató azzal fogadott, hogy hajnalban el kell utaznom, mert az az értesülése van, hogy holnapután már vonat nem indul Münchenből. Rengeteg könyvünk volt, azt mind otthagytam a szállodában az igazgatónál, mai napig sem tudom, hogy mi lett a sorsuk. Kis holminkat aztán összecsomagoltam, és Herz Imre azt mondta, hogy ő is velem jön, nem marad 122
