Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)

Bevezető - Géra Eleonóra Erzsébet: Városi hétköznapok a századfordulón - Női munkavégzés

tóttá. A forrásokból kiderül, hogy a már kellően vagyonos tímár üzletének felvirágoztatására második feleségnek írás-olvasásban jártas, német ajkú asszonyt keresett, akit meg is talált. A második feleség férje visszavonulása, majd halála után is tovább dolgozott a családi vállalkozásban annak ellenére, hogy örökségrésze miatt szembekerült a mostohafiával, aki mostohaanyja üzletükben betöltött szerepét soha nem vitatta. A másik távolsági kereskedelemben is érdekelt, gazdag budai tímár, Gerardin az anyai örökrészük ajánlott összegét kevesellő gyermekeinek azt válaszolta, hogy az anyjuk sokáig feküdt betegen és ez alatt az idő alatt nem járult hozzá a közös vagyon gyarapításához.39

Gyakran előfordult, hogy a városi leánygyermekek - tíz-tizenkét éves koruk környékén - nemcsak a háztartásban vagy a műhelyben segítettek be szüleiknek, hanem számukra is kerítettek valamilyen kereső tevékenységet. A kisebb jövedelemmel rendelkező iparoscsaládok idősebb leányaikat férjhez adásukig legtöbbször házicselédnek adták, a sokgyermekes családok leányai vagy az árvaleányok ugyancsak szolgálóként kezdték felnőtt életüket. Nekik nem maradt más választásuk, családjuk boldogulása érdekében el kellett szegődniük valahová. A budai háztartások példái alapján egyértelművé válik, hogy a saját vagy bérelt otthonban élő házaspárok, családok háztartásához többnyire hozzátartozott legalább egy olyan cseléd, aki gyakran velük egy fedél alatt élt, így munkalehetőség akadt bőven. A családnál élő szolgálók döntő többsége minden kétséget kizáróan a szegények közé tartozott. Ahogyan már szóba került, a házicselédek kisebb része a szegényebb polgárok leányai közül került ki, akik ezt a „főállásukat” csak az esküvőjükig tartották meg. A források arról már nem szolgálnak információval, hogy a polgárcsaládok ideiglenesen szolgálónak állt leányával szemben azonos követelményeket támasztott-e a gazdasszony, s helyzete különbözött-e a cselédsorba született társnőiétől. A szegény sorsú cselédekről egyébként a létezésükön túl nem sokat lehet megtudni.

Ha a szerényebb körülmények között élő lakosok és polgárok jövedelme nem bizonyult elegendőnek a család megélhetési költségeinek fedezésére, akkor hitveseik általában valamilyen elsősorban a házi munka kiterjesztésének tekinthető-állást kerestek. Lehettek például szakácsnők nemes vagy katonatiszt családjánál, esetleg fogadóban. Az ügyesebb asszonyokat alkalmanként megkérték, hogy süssenek-főzzenek nagyobb esküvőkre, halotti torokra. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezeknek a nőknek a korabeli megítélése nem volt azonos a 19. században szokásoséval. A férjüktől független, önálló keresőtevékenységet folytató nők csoportjából a legnagyobb tekintélynek az úgynevezett kenyereskofák, sütőasszonyok számítottak. A munka jövedelmezőségét jól mutatja, hogy 1704 februárjában a beszállásolás alól mentesült, de tevékenységük alapján hozzájá39 BFLIV.1002.Z. A 1209.

93