Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)

Bevezető - Géra Eleonóra Erzsébet: Városi hétköznapok a századfordulón - Nők és férfiak a városi társadalomban

vei igyekezett biztosítani a törékeny családi békét, megvásárolni második férje, Thomas Joseph Weiß jóindulatát. Az asszony előző férje halála után, 1713-ban ment nőül a nincstelen péklegényhez. Az özvegyasszony örökölte Posch lakóházát (szőlőkkel és szántóval) és mindennel felszerelt sütőházát, valamint özvegyi jogon a céhtagságát, melyeket hozományként vitt az új házasságba, s halála után ezeket az ilyen módon céhtaggá és polgárrá vált Weißnek ígérte. A frigy nem nélkülözhette a mindennapi konfliktusokat, a férj gyakran szidalmazta nejét, időről időre jól megverte, s úgy bánt vele, mint valami cselédlánnyal, az általa adott pénz a legszükségesebb mindennapi kiadásokat sem fedezte. WeiBné házasságon belüli pozícióját erősítette kedvező anyagi helyzete, minthogy a vagyon teljes egészében őt és kiskorú leányát illette. A megaláztatást szótlanul nem viselő asszony a hivatalos szervek elé vitte dolgukat, s új végrendeletet készíttetett. A végrendelet és a viszálykodó házasfelek közötti egyezséglevél a nő szemszögéből ismertette a tényállást, majd a házassági szerződésben kikötött hozományon kívül a főépülethez hozzátoldott kisebb ház tulajdonjogát is kilátásba helyezte Weiß számára, amennyiben az a jövőben megfelelően bánik vele és annak idején majd polgáméhoz méltó temetésben részesíti. A kis házacska egyébként az előző házasságból származó leányka örökségéhez tartozott, s nagykorúsága elérése után a második férjnek 300 forintot kellett fizetnie megváltásáért. Az egyébként írástudatlan Weifiné tanúk előtt kötelezte magát, hogy nem ad okot többé a rossz bánásmódra. A megfogalmazásból úgy tűnhet, mintha a felesége által is hűséges és jó gazdának mondott férj az asszony pazarlását sérelmezte volna, s ebből támadt a viszály. Az 1715-ben keletkezett dokumentum megfogalmazása egyértelműen a feltehetően nem egészen hibátlan magaviseletű polgámé szokásosnál nagyobb mozgásterét bizonyítja. Lezárásként a felek kölcsönösen megfogadták a házastársi perpatvar befejezését és azt, hogy felhagynak a sérelmek kölcsönös felhánytorgatásával. Elhatározták: fátylat borítanak a múltra, békében élnek egymással, hogy a házukon Isten áldása uralkodjon. Nem tudjuk, vajon eredményre vezetett-e az ünnepélyes békülés.33 A felsorolt elrettentő példák alapján azonban tévedés lenne arra következtetni, hogy jól sikerült házasságok nem léteztek, mivel ellenpélda is akad bőven.

Mint elhangzott, a közvélemény szerint a férj képviselte a külvilág felé a családot, de egyszersmind felesége és az atyai hatalma alá rendelt családtagjai viselkedéséért is felelősséggel tartozott. Előfordult, hogy a tanácsot és a polgár- mestert gyalázó asszony férjét behívatta a tanács és szigorú határozatban szólította fel: „fogja be a neje száját”. Az egymást hosszasan sértegető asszonyoknak, vagy azoknak a férjei, akik nem tartották be a közösségi viselkedés szabályait

33 BFLIV.1002.y. I. 2925.

90