Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)
Bevezető - Géra Eleonóra Erzsébet: Városi hétköznapok a századfordulón - A városatyák a jegyzőkönyv szemszögéből és a kimaradt részletek
Multz szerencsésebb kollégája, az ügyvéd Philipp Jakob Mieser - 1698-ban lett polgár - képzettsége, családi kapcsolatai, társadalmi jogállása és vagyona alapján ugyancsak jó eséllyel a szindikus után következhetett volna a városi jogtudók rangsorában. A peres ügyek intézése mellett akár a város lakóinak hivatalos képviselőjeként is képes lett volna eljárni, az állami kormányszervek ajtaja könnyen megnyílt előtte, ilyen értelemben ő is a szindikus vetélytársának tekinthető. Ha nem támogatta volna oly kitartóan Bösinger polgármesterré választását, minden esélye meg lett volna arra, hogy előbb-utóbb fontos városi tisztséget töltsön be, majd bekerüljön a Belső Tanácsba. Polgárjogát végül nem vették el, de kitartó ragaszkodását Bösingerhez, bécsi „követjárását”, mikor is a polgárok meghatalmazottjaként jelent meg a császárvárosban, valamint a felettes hatóságokhoz eljuttatott magisztrátus-ellenes irományait soha nem bocsátották meg. Városi állás helyett az írástudatlan városiak végrendeleteit foglalta írásba vagy szerkesztett a nevükben beadványokat. Az utókorra maradt, általa fogalmazott egyik végrendelet filozofikus hangvétele jól szemlélteti a készítő műveltségét, szónoki képességeit. Figyelemre méltó, ahogyan bámulatos szépségű, a halandóság problematikájával foglalkozó, három oldalt kitöltő eszmefuttatással körítetté a nem túl vagyonos polgárasszony amúgy néhány sorban összegezhető végakaratát. Multz-cal ellentétben Mieser nem szorult alamizsnára, mivel a gazdag vaskereskedő Braunseisen özvegyét vette feleségül, az örökséggel kapcsolatos elszámolási viták - még halála után is maradtak lezáratlan ügyek - ellenére neje házai, boltjai és szőlői biztosították a megélhetésüket, így ő nem szorult rá, hogy a tanácsosok kegyeit keresse.16 Maylin távollétében a tanácsüléseken való jegyzetelés bizalmas feladatát rendszerint a városi adminisztráció második embere, Rüdiger Kaspar Keppeler vette át. Utóbbi császári építőhivatali írnokként kezdte pályafutását, majd vélhetően tehetsége révén látványos sikereket ért el. A 17-18. század fordulóján árvaszámtartói minőségben eljárt a hagyatéki és gyámügyekben, alkamarásként pedig a város ingatlanainak üzemeltetéséről gondoskodott, de pincemesterként rá hárult a városi szőlők műveltetése is. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint - a szindikust leszámítva - ő terjesztette elő a legtöbb ügyet, nyújtotta be a legtöbb írásbeli jelentést, s legtöbbször őt rendelték ki hivatalból valamilyen bizottságba. 1705-ben, bár származása és iskolai végzettsége nem felelt meg teljesen a hatóságok kívánalmainak, a kiváltságlevél megszerzése után a tanácsosok a rátermett Keppelert nevezték ki az újonnan megszervezett Telekkönyvi Hivatal élére. A város legtöbb alkalmazottat foglalkoztató hivatalának megszervezése mellett sem mondott le az árvaszámtartói tisztségéről. Tehetsége és a magisztrátus iránt mutatott lojalitása jutalmául később bekerült a Belső Tanácsba, majd élete végén 16 BFLIV.1002.y. 1.2114. 79
