Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)
Bevezető - Géra Eleonóra Erzsébet: Városi hétköznapok a századfordulón - A városatyák a jegyzőkönyv szemszögéből és a kimaradt részletek
Multz rivalizálása egyben arra is jó példa, hogy rámutasson a kortársak és az utókor megítélése alapján egyaránt legfontosabb városi dokumentumnak tartott tanácsülési jegyzőkönyvek esetleges hiányosságaira, s figyelmeztesse az eljövendő nemzedékek olvasóit a forráskritika alkalmazásának szükségességére. Körültekintő kutatással ugyanis több eséllyel árnyalhatjuk a forrás készítője által közvetíteni kívánt képet. Egyértelműen tudatos döntés eredménye lehetett az, hogy Maylin a számára kínos vádakról és a leányai anyai öröksége körül kialakult vitáról gyakorlatilag egyáltalán nem írt, a jegyzőkönyvbe a tárgy általános megjelölése nélkül, kizárólag az iratváltások tényét jegyezte fel, közelebbi részletekbe nem bocsátkozott. Kizárólag annyi derült ki, hogy leányainak gyámságára az akkor polgármester Sauttermeistert kérte fel, ezt tekinthetjük jelzésértékűnek is, mivel egyáltalán nem volt szokás polgármesterre gyámságot bízni. Egyben magyarázatot is kaphatunk arra, miért kovácsolódhatott össze annyira a később Franz Ignaz Bösingert megbuktató Sauttermeister-Maylin tengely körül formálódó érdekcsoport, s miért fogadta el Maylin a polgármester elsőbbségét. Bár ezen feltételezéseim csak hipotézisek, ugyanakkor tény, hogy az első ránézésre is túlságosan vékonyka Maylin-akta megtalálható a tanácsi levelezésben, s az iratok külzetére került megjegyzések szerint többször is összeültek tárgyalni az ügyet, de az ekkor elhangzottakból semmi nem került a jegyzőkönyvbe. De mi történt ezzel szemben a jogi doktorátussal érkezett Johann Erhardt Multz-cal? A jegyzőkönyvekben negatív figuraként ábrázolják, aki egyetemi végzettségére és korábbi szakmai tapasztalataira hivatkozva mindenkinél különbnek tartotta magát, pökhendi módon viselkedett a bíróságon, pénzéhségében jogi csűrcsavarásaival ügyfeleit minél hosszabb és költségesebb eljárásokba igyekezett belevinni. Míg a jegyzőkönyvbe Maylinnal kapcsolatban semmi becsületét, jó hírnevét érintő dolog nem került be, addig Multzot az egyik bejegyzésben „görbe doktor”-ként említették. Ez a címzés nyilvános sértéssel ért fel egy olyan korszakban, amikor polgárjoga megváltása után az írástudatlan szabónak is járt az úr megnevezés. Multz előéletéről annyit tudunk, hogy tizenhárom évig tevékenykedett a pfalzi választófejedelem alkalmazásában (kormány-advocatus), majd 1699-ben családjával Ambergből (Oberpfalz) Magyarországra költözött, ahol közjegyzői és ügyvédi praxis kiépítését tervezte. Multz azonban nem számolt a helybéli konkurenciával, mégpedig a Budai Kamarai Adminisztráció magángyakorlatot is folytató tisztviselőivel (pl. von Pleyem) és a pest-budai szindikusokkal. A négygyermekes családapa 1702-ben azt panaszolta az Udvari Kamarához írt folyamodványban: három esztendő alatt sem tudta elérni, hogy az általa kiállított iratokat a Kamrai Adminisztráció vagy a budai tanács elfogadja, sem a közjegyzői, sem az ügyvédi működésre nem kapott engedélyt, képzettsége ellenére nyomorban él a családjával. Közben azonban elfelejtette megemlíteni azt a tényt, hogy magánügyvédi jogusultságát azért szüntették meg, mert a taná77
