Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)

Regeszták - 1703

Ha szépszerével nem lesznek jelentkezők, akkor a katonai őrség erővel szerez embereket. 1703. október 10. Bösinger, Sauttermeister, Wolf 2004. (III. 668.) A Stockerautól (Stockherau) négy mérföldre, Maisán (Maißa) született Eva Theresia Weller különféle dolgokat (egy lepedőt, egy zsebkendőt, egy inget, két kikészített kosbőrt, valamennyi húst) tulajdonított el Hans Bauer fuvarostól, akinél tizennégy napja szolgált. Az asszony egyébként pünkösd után két héttel maradt özvegyen, amikor férje, a földműves Simon Kölbl elhunyt,676 677 A nőt tettéért hegedűvel való kivezetésre ítélik. 2005. (III. 668.) A tanács megjegyzi, hogy nem csak századonként tizenhat fő dolgozott az erődítési munkálatokon, akiket éjjel-nappal őriztek és haza sem en­gedtek, hanem a fenti csapaton felül minden századnál nyolc ember a védművet építette, az ágyúkat vontatta ingyen, élelem nélkül, s teszi ezt kilencvenhat fő. 2006. (III. 668.) A mai napon kívül négy héten át harminc-negyven, de akár hatvan főt is az őrséghez küldtek, ami még most is folytatódik. 2007. (III. 668.) Ezen kívül húsz embert adtak a Rácvárosból az erődítési munkálatokhoz, a folyón leúsztatott fát (Floßbaum) tizennégy nap alatt naponta huszonnégy fő fuvarozta át Pestről Budára, az élelmet pedig a fuvaroscéh szál­lította ingyen677 a Várba. 1703. október 12. Bösinger, Sauttermeister, Wolf Zaunockh, Krempel, Wähler 2008. (III. 669.) Wabler tanácsos kérésére megparancsolják Bemhard Feretti kőfaragómestemek, hogy a különféle szentendrei (Szt. Andrae) és tabáni rácok nála elhelyezett dolgait ne engedje kiadni a polgármester tudomása nélkül, mivel a rácok tartoznak az intézkedést kezdeményező tanácsosnak. 2009. (IV. 681.) A tanács nagy örömmel hirdeti ki, hogy a szindikus Bécsből küldött levelében tudatta megszabadításukat a Kamarai Adminisztráció fennha­tósága alól. 676 A fogalmazványban szereplő szöveg bővebb, lásd BFL IV.1002.a. IV. 679. 677 BFLIV.1002.a. IV. 680. 373

Next

/
Oldalképek
Tartalom