Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)
Bevezető - Oross András: A Budai Kamarai Adminisztráció budai hivatalai
számadást, és a szorgalmat sem látta a tisztviselőkben. Tehát Palm udvari kamarai tanácsos már egy működő számvevőségi szervezetet talált Budán, amit az egyes kinevezések is megerősítenek.19 Palm azonban ezt a szervezetet keményen kritizálta. A számvevőség vezetőjéről, Johann Ludwig Kollerről például azt írta, hogy olyan számadást is jóváhagyott, amit a számadást készítő hivatalnok eleve elrontott. Finoman utalt arra is, hogy Koller az igazgatói címre is méltatlan, sőt, fölé még egy irányítót is elképzelhetőnek tartott.20 Palm egyébként olyannyira súlyosnak ítélte a helyzetet, hogy ha nem rendelnek ki egy gyakorlott számvevőt és hivatalnokokat az Udvari Kamarától, illetőleg annak számvevőségétől, az Alsó-ausztriai Számvevőségtől, akkor előfordulhat, hogy Őfelsége a Budai Kamarai Adminisztráció által folytatott tényleges gazdálkodási tevékenységről sosem értesül pontosan. A problémát végül a jelentés hatására Adam Thau, a Szepesi Kamara volt számvevőjének áthelyezésével orvosolták, aki ezt követően végleges szervezetet adott a számvevőségnek. Összegezve megállapítható, hogy a Budai Kamarai Adminisztrációt negatívan lefestő helytörténeti szakirodalom állításai ellenére ez a hivatal is egy sok problémával küzdő, nehézkesen működő hatóság volt. Az Udvari Kamara Budára érkező tanácsosainak jelentései ékesen rávilágítanak arra, hogy a visszafoglalt országrészek igazgatását és felügyeletét nem lehet egyszerűen egyfajta „kizsákmányolásként” beállítani, hiszen maga a „rosszat” megtestesítő Adminisztráció működése is komoly hibákkal zajlott. A csak nehézkesen kialakuló hivatalszervezet, a döcögő ellenőrzés és a tisztviselők kihágásai miatt Bécsből többször is úgy látszott, hogy az Adminisztráció nem alkalmas feladatai ellátására.21 Ez persze nem jelentette azt, hogy a szabadságra vágyó budai polgárok ne az „elnyomó” felsőbb hatóságot lássák az Adminisztrációban. 19 NAGY-F. KISS 1995.423. 20 „[...] es ist aber Evident, dass der Director selbsten noch dirigiert zu werden Noth hätte. ” Palm 1695. januári jelentése: ÖStA FHKA HFU 28. Sept. 1696 (r. Nr. 379. fol. 720-755.). 21 Egy újabb „kijózanító” idézet Johann David Palmtól: „Solle aber anbey Euer Excell und Gnaden gehors. nicht Vorhalten, dass sich bey sothaner Inquisition e connexione materiae ein ziemblicher Theyl von der Wirtschafft, so in den gesambten der endigen Acquisten getrieben wirdt, undt vornehmlich der gantze undt aygentliche status oeconomicus der Statt undt des Districts von der Haubtstatt Ofen entdecket hatt, von welchem letztem mit wenig Worthen so viel melden undt relationiren kan, dass die Statt, so noch in dem Steinhaufen undt Wüsterey, in welcher sie durch ihre mit Brand undt Mord geschehene Eroberung gerathen, liget, undt alle Tag mehr undt mehr über einander fället, ein betauerliches Zeichen der bis- hero schlecht geführten Administration, undt eben die bisherige Administration die meiste Ursach dieses so betrübten Zustandes ist." Palm 1695. januári jelentése: ÖStA FHKA HFU 28. Sept. 1696 (r. Nr. 379. fol. 720-755.). 22