Géra Eleonóra Erzsébet: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1704-1707 - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2009)
Buda városa a 18. század elején - Buda és a Rákóczi-szabadságharc az 1704–1707 közötti időszakban
folyamodott, nem sok sikerrel. A pesti élelmezési gondok később sem enyhültek, állandósult a marha-, a gabona- és a liszthiány.58 A két város helyzetét e szempontból összehasonlítva, Buda helyzete mindvégig előnyösebbnek tekinthető. Budát földrajzi adottságainak és a Várban állomásozó császári katonaságnak köszönhetően olyan mértékű — a folyó kivételével - teljes körbezárás, mint Pestet, soha sem fenyegette. A budaiak nem kényszerültek művelés alá vont mezőgazdasági területeik elhanyagolására, hanem fegyveres őrség védelme alatt, bár állandó fenyegetettségnek kitéve és óriási többletköltségek viselése mellett, tovább művelhették földjeiket. Arra, hogy a magyar királyok egykori székhelyén éheznének, csupán egyetlen — valószínűleg túlzó - tanácsülési bejegyzés utal.59 Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem lett volna gond az élelmiszerellátás körül, a városban drágaság uralkodott, s az árszabások miatt kialakult harc a tanács és a céhek között állandósult. A polgári lakosság és a katonaság mellett gondoskodni kellett a város biztonságot nyújtó falai közé menekült idegenek tömegeiről, amelyek főleg a közvetlen környékről áramlottak be Budára. A jezsuiták feljegyzései alapján 1704-1705-ben a várost teljesen ellepték a menekültek. A várbéli kollégiumuk gazdasági épületei zsúfolásig megteltek elűzött családokkal és állataikkal, mindannyian élelem- és pénzsegélyre szorultak.60 A tanácsülési jegyzőkönyvek adatai szerint a menekültek jelentős részét a Szentendréről és környékéről érkezett rácok alkották, akik több ízben kérték az iparűzés engedélyezését a tanácstól. 1704-ben a szentendrei rác csizmadiák lehetőséget kaptak arra, hogy Budán dolgozhassanak, ha hetente 3 garast fizetnek a helyi céhnek. A következő évben ismét megengedték a rác csizmadiáknak, hogy Budán tevékenykedjenek, de a legényeik segítsége nélkül. 1707-ben a városvezetés, az illetékes budai céh tiltakozását mellőzve, több ide menekült rác iparos számára engedélyezte, hogy mesterségét űzze, ha a rendes városlakókhoz hasonlóan kiveszik a részüket a sáncmunkákból, őrségben állnak, s türelmi pénzt fizetnek az eladósodott város kasszájába. E feltételekkel dolgozhattak például a szentendrei rác kereskedők Budán, akiket megtörésükért cserébe 150 forint megfizetésére kötelezték.61 A budai tanács irányítása alatt az erődítési munkák és a polgárőrség szervezése, felszerelése már 1704 januárjában megkezdődött a városrészek bíráinak felügyelete alatt. Pfeffershoven altábornagy parancsára a vízivárosi katonai őrség mellett mindig hat polgár is őrszolgálatot teljesített. Elsőként a Duna menti partszakasz megerősítéséről gondoskodtak, mivel attól féltek, hogy a Duna-Tisza közét kezükben tartó, Pest körül táborozó kurucok átkelhetnek a folyón, de különösen a Duna befagyásától tartottak.62 58 Kovács 1937. 373., Wellmann 1954. 214-216. 59 „Minden huszadik házban nincsen kenyér.” Jk. 293. sz. 60 Némethy 1890. 228. 61 Jk. 118. sz., 395. sz., 533. sz., 1439. sz., 1707. január 17-én úgy döntött a tanács, hogy a rác szatócsok és kereskedők április végéig maradhatnak, ha fejenként 150-200 forintot fizetnek. Jk. 1138. sz. 62 Jk. 1. sz., 21. sz., 32. sz., vízivárosi őrszoba létesítése Jk. 123. sz.; Wellmann 1954. 215. 22
