Dokumentumok Budafok-Tétény történetéhez 1731-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Budafok-Tétény (Budapest, 2002)
DOKUMENTUMOK
b) A népművelés terén tervezetet dolgozott ki, mely szerint az 1946. év folyamán, február 1-től kezdve minden hónap 2. és utolsó szombatján előadásokat tart, illetve rendez, melyek közül hat mezőgazdasági tárgyú, hat orvosi, három nemzetgazdasági, három történelmi, 3 irodalmi és 2 szövetkezeti és politikai. Az előadásokon a fenti száraz tényeket különböző tárgyú szavalatok, népszínmüvek, énekek, táncok, versek és zenei darabok színesítik, melyeket a fent jelzett társadalmi szervek tagjai hol közösen, hol pedig egyesületenként adnak elő. IV. Közigazgatás újjáépítése Budatétény község területe apróbb utakkal és utcákkal szét van darabolva. Az utak, s utcák, valamint járdák telj es újjáépítésre szorulnak, borzalmasan rossz állapotban vannak. Gazdasági nehézségek miatt útépítési programot felállítani, illetve azt az 1946. évben, verseny keretében száz százalékig végrehajtani nem lehet. A község képviselőtestülete az utak javításának problémájával foglalkozott, és azok újjáépítésének tervét elkészíti és lehetőség szerint újjáépítést még az 1946. évben megkezdi. Az 1946. évben a község egy részén a járdaépítés megvalósul. A község háromnegyed része volt vízzel elárasztva; a Nemzeti Bizottság a község elöljáróságával karöltve 1945 júliusában a Z Munkaközösség [sic!] által épített és félbehagyott vízvezeték hálózatot megszervezte a község részére, és annak megépítését megkezdte, miáltal mintegy 2500 méter hosszú újabb vízvezeték hálózatot nyert a község. [...] IV. negyedév Gombapincék, gyümölcsösök és konyhakertészetek bekapcsolása az új vízhálózatba. A községben csatornázás nincsen. A Suppan-konzervgyár szennyvizét a község belterületén keresztül engedi le. Ennek a megszüntetésére a képviselőtestület erélyes végrehajtásának céljából a lépéseket megtettem. Mivel a Z Munkaközösség által a községben részben már kiépített csatornahálózat van, amely Nagytétény felé gravitál, és a Nagytétényben lefektetett, ugyancsak a Z Munkaközösség által abbahagyott csatornahálózat a két községet szorosan összekapcsolja, az 1946. évre vonatkozóan a csatornahálózat kiépítése újjáépítési tervét képezi a versenynek. 296