Dokumentumok Újpest történetéhez 1840-1949 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Újpest (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK

11. Újpest község elöljárósági ülésének jegyzőkönyve a községi iskola bővítése ügyében Újpest, 1870. április 4. Jelenti az iskolaszék 45 jegyzője, hogy Újpest községében a tanköteles gyermekek száma az 540 számot meghaladja, a létező vallásfelekezet nélküli oskola ' megle­vő két termében pedig csak 140, legfeljebb 160 gyermek fogadható be. Figyelembe véve továbbá, hogy a meglévő vallásfelekezeti oskolákban 240 gyermek része­sítettik oktatásba, s így már ezúttal is 140 gyermek hely hiányában oktatásban nem részesíttethetik, miáltal az 1868:XXXVIII. te. 1. §-nak 47 sem község elöljárósága, sem [az] iskolatanács nem felelhet meg. Kéri tehát a község elöljáróságát iskolaszék nevében is, hogy ezen hiányok el­kerülése, illetőleg elhárítása céljából a vallásfelekezet nélküli oskolának már meg­lévő két terméhez még két terem építtesék, oly formán, hogy az a jövőévi tan­folyam kezdetén céljának átadathassék. Belátja a község elöljárósága, hogy létező vallásfelekezet nélküli oskola két te­rem hozzáépítése által eszközlendö nagyobbítása okvetlenül égető szükséggé vált, már azért is, mert a község elöljáróságának kötelessége gondoskodni arról, miként az 1868:XXXVIII. te. 1. §-nak egészben és tökéletesen megfeleltessék, mi a fenn­álló körülmények közepette hely hiányában képtelenség. 45 Az 1868:XXXVIII. te. (a népiskolai közoktatás tárgyában) 116 - 117. § értelmében a községi iskolaszék legalább 9 választott tagból, a helybeli lelkészekből és a tanítóból, vagy a tantestület képviselőjéből állt. Az iskolaszék választotta meg a községi iskolai tanítót, az iskola vagyonát kezelő gondnokot, felügyelt az iskola működésére. 46 A községi iskola 1869-ig az 1845-ben épült községházával egy épületben lévő „is­kola szobában" működött. 1869-ben építtette a község a 2 tantermes épületet az At­tila utcában. Emellett volt már Újpesten izraelita (1842 óta), evangélikus és kato­likus felekezeti iskola is. 47 A népoktatási törvény 1. §-a előírta a gyermekek iskolalátogatási kötelezettségét min­dennapi oktatás keretében 6-12, ismétlő iskolai oktatás keretében 15 éves korig. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom