Dokumentumok Újpest történetéhez 1840-1949 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Újpest (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK
készséget, mellyel a jelenleg szükséglendő 3 millió korona költségfedezettel meg tudná óvni a város nyugalmát, a vagyon- és személybiztonságot. Rögtöni cselekvésre kéri fel az összehívott értekezlet tagjait, mert minden késedelmes perc veszélybe döntheti a város nyugalmát, belbékéjét, melyet eddig megóvhattunk, s amint Újpest város lelkes lakossága volt az első, minden kormány intézkedést jóval megelőzőleg, a független magyar köztársaság kikiáltásában, hiszi és reméli, hogy első lesz a haza oltárára hozandó áldozatokban is. Kéri a jelenlévő urakat a 3 millió korona költség szükséglet tárgyában hozandó határozat kimondására. A jelentkezés sorrendjében felszólamlók közül: Adler a bankigazgatók észlelt magatartása tárgyában szólalt fel. Kis Sándor erre válaszolva: 1 milliós kölcsön megszavazása iránti ügyben jártak a bankigazgatók a polgármesternél. A tárgyhoz szólva sürgős intézkedést lát szükségesnek. Vagyon- és személybiztonságról van szó, s erre nézve konkrét javaslatot várt. Adakozást ajánl továbbra is, s mivel azért jöttünk össze, hogy megértsük egymást, kellő formában ez meg is valósulhat, ajánlja a képviselőtestület azonnali összehívását, s reméli, hogy kölcsön útján a kívánt 3 milliós költségfedezet megszerezhető lesz. A maga részéről minden áldozatra hajlandónak nyilatkozik. Radó Gábor hat tagú bizottság kiküldését javasolja, mely egyenlő megosztással állapítsa meg a hozzájárulást. Dr. Ugró Gyula polgármester az egy milliós kölcsönre kijelenti, hogy a polgárőrség naponként 60.000 korona költséget okoz, a nemzetőrség pénzbe kerül, s ha a privigyei eset a rákospalotai pályaudvaron is bekövetkezik, akkor nem tárgyalhatunk e teremben többé, akkor nem vállalhat felelősséget ennek a városnak nyugalmáért, belbékéjéért, azért sürgős cselekvésre buzdítja az értekezletet. Brecska: A mindenkori kormány jelszava a pénz, pénz és a pénz volt. Ma, amikor nemcsak a férfiak vannak kormányon, hanem a köztársaság felé haladunk, amikor nem támaszkodhatunk fegyverre, amikor a szervezett munkásság kezében a 141 Újpesten lényegében a felfegyverzett munkásság volt a helyzet ura, és forradalmasodott az itt állomásozó katonaság is. A városvezetés ennek ellensúlyozása céljából is törekedett a polgárőrség megszervezésére, amire egyébként a polgármester már a forradalom győzelmének napján utasítást kapott a vánnegyétől. Miután a város erre a célra semmiféle fedezettel nem rendelkezett, eredetileg a kormánytól próbáltak erre a célra - sikertelenül - pénzt szerezni. A felállított nemzetőrség anyagi hátterét később sem sikerült megteremteni, és decemberben, miután francia megszálló alakulat érkezett Újpestre, megkezdték annak leszerelését. 181