Dokumentumok Újpest történetéhez 1840-1949 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Újpest (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK
amennyiben a főváros rohamos emelkedése inkább a főváros belső kerületei emelésére veszi nagymértékben igénybe a főváros költségvetését, önként következik, hogy még a fővárosban a belső kerületekben van sok minden előmozdítani való, addig Újpest község nagyobb szabású kiadásokkal nem vehetné igénybe a főváros áldozatkészségét, és így a kilátásba helyezett nagyobb szabású közcélú építkezések alig volnának rövidesen elérhetők. Ami a törvényszéki hatáskör két részre való osztását illeti, az becsatolás nélkül is el lenne érhető, hogy az összes telekkönyvek a Budapesti Királyi Törvényszékhez tétessenek át, miáltal eléretnék, hogy minden jogszolgáltatás ezen királyi törvényszéknél végeztessék. Újpest mint fejlődésnek indult község emelkedésére kártékony hatással lennének azon különböző megszorítások, mik a fővárosra üdvöseknek bizonyultak bé, más oldalról a fővárosi községi közterhek, a közpótadón kívüli házbérkrajcárok, regálé díjak és más járulékok pedig a jelenlegi községi közterheket tetemesen felülmúlják, de maguk az ottani közterhek fokozódása nem állana arányban a községi lakosok keresetképességével és vagyoni helyzetével. Annak elkerülése céljából, hogy a képviselőtestület többségének ezen határozata a lakosság többségének óhajával ellenkezőnek ne látszassák, megjegyeztetik, hogy a kérvényt aláíró községi adózók a 3400 adófizetőnek úgy számra, mint összegre csak egyik részét képezik, és így az a község lakossága óhajának, dacára a tekintélyes számnak, mégsem tekinthető. Végül mellőzendő volt a tanácskozmány folyamán tett azon indítvány, hogy a szolgabírói rendelethez képest a kérdés felett e napon ne döntessék, hanem tekintessék a mai gyűlés értekezletnek, miután oly fontos ügyben értekezletek nem tartattak; mellőzendő volt pedig azért, mert a közgyűlésre a meghívók a tárgy megjelölésével már 6 nappal előbb kézbesíttettek, így mindenkinek jogában volt értekezleteket összehívni és megtartani, amint tényleg az egynézetű képviselőtestületi tagok értekezletet tényleg tartottak is, mindenezeknél fogva a fennebbi szavazás eredményéhez képest volt a határozat kimondandó. Minek ellenében Rossé Gyula községi képviselő úr elvtársai nevében és írásban is benyújtandó kisebbségi különvéleményt jelentett be. Miután a többség által hozott határozat szerint a fővároshozi csatolás nem kérelmeztetik, indítvány tétetett, tenné a képviselőtestület tanacskozmánya tárgyává azon kérdést, nem lenne-e kívánatos Újpest községet rendezett tanácsú várossá átalakítani. 102