Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

AZ OSTROM - A gyalogsági nagy támadás - Felállítás

Tüzérség: Felállítása az utolsó napokéi maradt. A jeladó lövésen kívül, csak a óOfontos bombamozsárütegnek volt rohamtámogató, a többi ütegnek pedig vissza­vonulás esetén hasonló szerepe. * A 3. zászlóalj este 10 órakor foglalta el helyét a II. Hunfalvy utca és Linzi-lépcső alkotta szögben és az ottani házaktól fedetten, egy pékbolt mellett helyezkedett el. Mozgolódása azonban a várbelieknek feltűnt, s így csakhamar kartácslövést ka­pott. Később a zászlóalj a Bécsi kapuhoz legközelebb levő házakig ment előre. In­nen aztán felváltással, egy-egy századát a Bécsi kapu bal (keleti) oldalán levő emelkedésre tolták előre, azzal a paranccsal, hogy az ellenséget folytonos tüzelés­sel nyugtalanítsa, figyelmét vonja magára, a tőle keletre levőktől pedig terelje el. A császáriak valóban nem is sajnálták tőlük a tüzet. A 4. századnak reggel /44-től '/25-ig tartó szolgálata alatt öt halottja volt, mire a századot hamarosan felváltották. Halottait ezután nagy nehezen beszállította a legközelebbi házakba. Mások a pad­lásról tüzeltek a vár felé, de néhány kartácslövés hamarosan lekergette őket jó cél­pontot nyújtó helyükről. 963 A 42, zászlóalj 20-án estig a téglavetőbeli 1. sz. bombamozsárüteg fedezete volt. Este 9 órakor egy osztályát (két század) a Városmajorba állítva, két osztályával a városi nőkórház 964 Margit-körúti oldalán foglalt el fedett állást. Ezt a helyet csak 21-én reggel 5 óra előtt hagyta el, amikor Leiningen ezredes hadosztályparancsnok szóbeli és személyesen adott parancsára 965 az Ispotály ut­cán 966 felvonulva, a vár előtti utolsó keresztutcában 967 állott fel, ahol már akkor a 121. zászlóalj is ott volt. 968 963 Hegyesi Márton 207. o. Lásd a városi nőkórház és a felső-vízivárosi plébánia adata­it. 149. és 153. sz. okm. 964 Margit körúti, ma régi Szent János kórház - [II. ker. Országút, Széna tér a Volán Közlekedési Rt. autóbuszállomása - A szerk.] 965 Leiningen naplója vezérszavakban a súrlódásokat sem hallgatja el. Május 21-i fel­jegyzése így kezdődik: „Roham. Felállításom. Alárendeltjeim tétlensége és közöm­bössége." Katona Tamás I. (Leiningen) 148. o. Bayer 124. o. szerint a roham kiindulópontján, tehát '/íű-kor kellett felállani. 966 Később Apolda, ma Fiáth János utcán. 967 A mai II., Ilona utcában. 968 170. sz. okm. Közli Katona: Budavár 532-534. o. 335

Next

/
Oldalképek
Tartalom