Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
AGGHÁZY KAMIL (Szoleczky Emese)
AGGHAZY KAMIL „felállítottam a magyar vitézség örökös dicsőítésére szolgáló kincsesházat,... a veszendőnek indult páratlan becsű hadiereklyék egész tömegét mentve és rejtve biztos őrizet alá" - e szavakat érthető büszkeséggel vetette papírra egy akkor 46 esztendős magyar királyi honvédtiszt, Aggházy Kamii. 56 Az általa „kincsesház"-nak nevezett létesítmény nem más, mint a mai Hadtörténeti Múzeum elődje, a M. Kir. Hadtörténelmi Múzeum, akkori népszerű nevén: Hadimúzeum, amely intézmény immáron 82 esztendeje szolgálja a magyar tudomány és közművelődés ügyét. Aggházy Kamii tudta, sőt leszármazottjaiban is máig szólóan tudatosította, hogy múzeumi tevékenységét tekinti életmüve legfontosabb elemének. A közgyűjteményi munka mellett azonban kiapadhatatlan munkabírással szakított időt történészi-hadtörténészi kutatásokra is. Érdeklődésének gyújtópontjában mindenekelőtt a szabadságharc, azon belül is az 1849-es budai ostrom állott, s ennek- bár személyéhez nem kötjük - mai napig élvezzük hatását. A Monarchia megszűnése után egyfelől az anyagi és szellemi javak elosztása körüli vitás kérdések rendezésére alakult magyar-osztrák likvidációs bizottságban 1925-től a Hadtörténeti Múzeumot szakértőként Aggházy képviselte, s ennek során olyan ereklyékhez, dokumentumokhoz juttatta a magyar közgyűjteményeket, amelyek feltárása és közzététele számos vonatkozásban árnyalta a szabadságharc eseményeinek értékelését. Másfelől a Hadimúzeum Aggházy vezetésével rendkívül sokat tett azért, hogy az ország és a főváros hadtörténetileg jelentős pontjait- az általa „hadi-helykegyelet"-ként definiált mozgalom keretében - emléktáblával lássa el (pl. Görgei svábhegyi főhadiszállásának emléktáblája, 1929.) A hadi-helykegyelet részeként bekapcsolódott a honvédsírok feltárásába, megőrzésébe; sokat tett azért, hogy ezek összegyűjtve a Nemzeti Pantheonba kerüljenek. 56 Aggházy Kamii a Nemzetvédelmi Kereszt adományozási kérelmében (1941. április 3.) idézi 1928. december 13-i vitézi kérvényéből többek közt a fenti részletet is (HL Pers. 196. d.) 30
