Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)

DOKUMENTUMOK

Dorfner Antal jegyző a beérkezett vétívekkel igazolja, hogy ezen mai közgyű­lésre a képviselőtestület minden egyes tagja kellő időben meghívva lett. 278. [tárgy — a szerk.] Ács László elnök figyelmezteti a képviselőket, hogy tekin­tettel azon körülményre, miszerint igen sok és igen fontos tárgy van ezen mai gyűlés tárgysorozatában felvéve, a tárgyhoz szólni kívánók neveiket a jegyzőnél jegyez­tessék elő. Egyben felszólítja a jelenlévő hallgatóságot, hogy csak a tanácsterem végében levő helyet foglalják el, és a képviselők közé ne vegyüljenek. 279. [tárgy —- a szerk. ] Éder József a tárgysorozat előtt kíván szólni. Éder Józsefnek az engedély erre megadatván a következőket adja elő. Tudomására jutott, hogy a múlt közgyűlés után, mikor a képviselők már eltávoztak Ács László bíró azt a kijelentést tette a tanácsteremben tartózkodó néhány egyén előtt, hogy ,,az intelli­gentia mellettem van, csak az a banda van ellenem". Felvilágosítást kér az elnöktől arra nézve, kiket értett ezen banda kifejezés alatt, kik azok a képviselők, akiket bandának merészelt nevezni, és kérdezi különösen, hogy Ót magát — Éder Józsefet — szintén azok közé számította-e községi bíró, akikre ezen kitételt alkalmazta? Ács László bíró kijelenti, hogy 0 a neki tulajdonított banda kitételt nem hasz­nálta, s a képviselőtestületnek sem egy tagját, sem egy csoportját nem sértette volna meg azzal, hogy bandának nevezte volna Ókét. Éder Józsefeire kijelenti, hogy neki Szokody János esküdt hozta tudomására az általa most itt elmondottakat, és kéri, ezen ügy teljes tisztázását. Ács László kijelenti, hogy Szokody Jánossal szemben ezen valótlan állítás miatt a szükséges intézkedéseket maga részéről meg fogja tenni. Dorfner Antal jegyző a múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasásához fog. 280. [tárgy — a szerk] Ács László bíró felhívja a hallgatóságot, hogy mielőtt a jegyzőkönyv felolvasására térne át a közgyűlés, hagyja el a hallgatóság a termet és foglaljon az előszobában helyet, mert a hőség tűrhetetlen és Ő nem engedheti meg, hogy a község képviselői hivatásuk teljesítésében — a hallgatóság által — kényel­mükben ilyen feltűnő módon zavartassanak. Body János indítványozza, hogy valahányszor szavazásra kerül a sor, távolít­tassék el a teremből a hallgatóság. Szabó Pál községi képviselő tiltakozik a hallgatóság kizárása ellen. A gyűlések nyilvánosak, joga van azt bárkinek a közönség köréből meghallgatni, a közön­ségnekjoga van képviselőit ellenőrizni, nem kell félni a nyilvánosságtól azoknak akik az igaz úton járnak. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom