Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)

DOKUMENTUMOK

rétegeit bevonják az államhatalom gyakorlásába, hogy a tömegeket megtanítsák az államigazgatás kérdéseiben való tevékeny részvételre. A burzsoá országok, az im­perialista országok félnek a nép köréből jövő bírálattól. A Tanácsok rendszere biz­tosítja a munka fejlődését, a megjavítását. Nálunk a dolgozó nép és az állam akarata egy­A tanácsokon keresztül megvalósuló minden tevékenységnek középpontjában azoknak az elveknek kell állniok és fognak is állni, amelyek az egész nép érdekeit és a szocialista építés céljait szolgálják. Ezeket Pállunk, a Kommunisták Pártja, a Magyar Dolgozók Pártja tanításából, iránymutatásából, a Szovjetunió tapasztala­taiból kaptuk és visszük át az élet minden területére. A Tanácsok feladatukat a szocializmus építésében akkor tudják valóban teljesíteni, ha minden kérdésben Pállunk határozatainak szellemében cselekszenek és ha min­den lépésüket a Pártunk vezeti és irányítja. /Taps./ [...] Nyers Rezső: Mélyen tisztelt Tanács! Kedves Vendégeink! A most megválasztott Végrehajtó bizottság nevében köszönöm meg az igen tisztelt Tanácsnak megtisz­telő bizalmát, amelyet előlegeztek megválasztásunk alkalmával. Igyekezni fogunk erre a bizalomra jó munkával rászolgálni. Ez a választás is hű kifejezője annak az alapvető változásnak, amely az államhata­lom helyi szerveiről, a helyi tanácsokról szóló 1950. évi I. törvény megalkotásával és végrehajtásával népi demokráciánkkal államhatalmi és államigazgatási szerve­zete fejlődésének jelentős, új szakaszához érkezett. Azt, hogy 5 esztendővel a di­csőséges Vörös Hadsereg felszabadító harcai után eljuthattunk ide, hogy a dolgo­zók a Tanácsokon keresztül közvetlenül is bekapcsolódhatnak az államigazgatás munkájába, elsősorban Pártunknak és szeretett vezérünknek, Rákosi Mátyás elv­társnak köszönhetjük. /Nagy taps./ Lenin elvtárs tanítása, hogy az új társadalom, a szocializmus alkotói csupán a sok­milliós tömegek lehetnek. Az, hogy a hűbériség korszakában százan és százan vol­tak ezek az alkotók, amint a kapitalizmus korszakában ezrek és tízezrek építették az államokat, úgy most a szocializmus foiTadalmi változásának idején csak milliók aktív, közvetlen, gyakorlati részvétele biztosítja államunk építését. A szocializmus felépítéséhez nélkülözhetetlenül szükséges, hogy a dolgozó milliók az állam ügyét a maguk ügyének tekintsék. A helyi tanácsok felállítása annak a jele, hogy népünk széles tömegeinek még közvetlenebbül kell résztvenniök or­szágunk igazgatásában. 200

Next

/
Oldalképek
Tartalom