Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

névjegyzékekből, és a meghagyottaknak is csak 2/3-a szavazott le, a jobboldal szerzett többséget; 31 jobboldali és 17 baloldali, köztük 7 szociáldemokrata jelöltet választottak meg. A palotai helyi választások jellemzője volt, hogy a blokkból az egységes párthoz átlópetteket sem választották meg. A 48 virilista közül többen képviselték a baloldalt is, köztük is volt 5 szociáldemokrata. Kispesten a 60 választott bizottsági tagsági helyre 18 nemzeti párti, 11 liberális ós 16 szociáldemokrata jelöltet választottak meg, 15 jobboldali ellenében. A kispesti választási szövetség igen vegyes összetételű volt, és a keresztény párti, ébredő csoport kivételével abban mindenféle irányzat képviseltette magát. Pesterzsébeten is erősen korlátozták a választásra jogosultságot, ennek ellenére a baloldali szövetség az 50 választott képviselőtestületi helyből 43-at szerzett meg; ebben 20 szociáldemokrata is volt. A jobboldali nemzeti párt lényeges helyeket csak a virilisták révén és az egyéb címeken résztvevőkkel tudott magának biztosítani. Nagyobb sikert könyvelhetett el magának a jobboldal Budafokon, ahol jól hasznosították az 1926-os kudarcuk tapasztalatait, mert 1929-ben megszerezték az abszolút többséget. Bár a szavazatok 43%-át a szociáldemokraták szerezték meg, egy képviselőjüket sem tudták bejuttatni a képviselőtestületbe. A többségi választási rendszer és a névjegyzékek hamisításai meghozták a jobboldalnak a kívánt eredményt. A még nem régen népes szociáldemokrata frakció elvesztette a jelentőségét, bár a város vezetése az erőviszonyok ismeretében a későbbiekben is bevonta a városházi munkába a helyi MSZDP szervezetet. A környék két nagyközségében, Pestszentlőrincen és Csepelen a részleges választások hasonló eredményeket hoztak, mint a városokban. Csepelen az ellenzék Egyesült Polgári és Munkáspárt néven vett részt a községi választásokon, és a választott tagok kisorsoltjai helyett mind a 10 képviselőtestületi helyet megszerezte. Közben 1930 elején a megye jóváhagyta Soroksárpéteri, a későbbi Postszentimre önálló nagyközséggé alakulását. A 40 képviselőtestületi tagot választó helységben a választással elfoglalható helyek felét a blokk szerezte meg, 7 szociáldemokrata és 3 polgári demokratával az új nagyközségben. A főváros keleti szomszédságában levő Sashalmon a helyi választásokon három csoport indult. A munkások és polgárok szövetsége, a keresztényszocialista irányú postásegyesület és a polgári társaskör megosztozott a képviselőtestületi helyeken. Cinkotán a munkások és a kisgazdák szövetsége a választott helyek többségét szerezte meg. A járási közigazgatás azonban, elsősorban a hírhedt főszolgabíró, Endre László a saját jelöltjeit ültette a községek nyakára, semmibe véve a testületek baloldali tagjainak véleményét. A községekben a jelölést a közigazgatás vezetője végezte, és ez rendszerint független volt a község kívánságaitól. A városokban ezt az alispán végezte nagyobb rutinnal és több frázissal, kevésbé brutális módon, de a megye jelöltjeit mindig sikerült megválasztani. Pesterzsébeten előfordult, hogy az MSZDP egyik helyi vezetője városi tisztségre pályázott, ahol jelentős befolyásuk volt, melyet a megyének is figyelembe kellett vennie, mégis különböző jogcímeken a hátrább jelöltek egyikét jelentette ki megválasztottnak a jelenlevő alispán. Ilyenformán nem csoda, hogy a közigazgatás egy-két vezetője kivételével a városok szabadulni igyekeztek a megye nyomasztó hatásköréből. Az 1929-es közigazgatási törvény rendelkezései és az ennek alapján lefolytatott választások nyomán kialakult testületek és az ottani vezetők teremtette helyzetben érte utol a környéket is a gazdasági válság, mely pusztító hatását ezeken a településeken mutatta meg legélesebben. 10. A GAZDASÁGI ÉLET FEJLŐDÉSE 1920-29 KÖZÖTT A háború elvesztése, majd a Párizs környéki békemegállapodások gyökeresen új helyzetet teremtettek. Magyarország új területe — 92 607 km

2 — a háború előtti országterületnek mindössze 32,7%-át tette ki, lakossága pedig 7,6 millióra zsugorodott, ami a háború előtti népességnek mindössze 42%-át jelentette. Az ország — fejlettebb központi területeinek dominálóvá válása miatt — iparosodottabbá lett, s módosultak az egyes iparágazatok közötti arányok is. Az ipari kapacitás 55,1%-a maradt az ország új területén. Az ország a Monarchia gazdasági egységéből kiesett; az ipar elvesztette nyersanyagbázisát, az élelmiszerfeldolgozó-ipar kapacitásához kevésnek bizonyult a megmaradt terület mezőgazdasági termelése. Elengedhetetlen volt a nagyarányú nyersanyagbehozatal, a gépek, felszerelések, félkészáruk és iparcikkek importja. Az új országhatárok között maradt egyes ágazatok termelőképessége számára kicsinynek bizonyult a leszűkült fogyasztópiac. A magyar gazdasági életben 1919 után döntővé váltak a világpiaci értékesítési és árviszonyok. Felvetődött a probléma a gazdaság megnövekedett tőkeszükségleteinek fedezését illetően is. Az új helyzetben a gazdaság teljes átalakítása és átállítása vált szükségessé. Nem csupán a háborús gazdálkodásból a békegazdálkodásba való átmenetet kellett végrehajtani, a háborús veszteségeket és kimerülést pótolni, hanem egyidejűleg azokat a súlyos megrázkódtatásokat is 17* 259