Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Az MSZDP bizalmatlansági indítványa a város vezetése ellen A főváros nyomorenyhítő akciói Rákospalotán 7920, a lakosság 18,4 százaléka, Újpesten 21 ezer volt, a lakosság 31,1 százaléka. Mindez azt mutatta, hogy ilyen mérvű szegénységgel a közigazgatás, még ha nagyon akart volna, sem tudott megbirkózni. A kormány intézkedései, az adóemelések, az ínségakciókra nyújtott támogatások, kisebb engedmények csak pillanatnyi megoldást jelentettek. A kormány az eddig bevált módszerhez folyamodott, külföldi kölcsönt szándékozott felvenni a megcsappant bevételek miatti deficites államháztartás egyensúlyának helyreállítására, az ínségmunkák folytatására. A főváros is élt ezzel a lehetőséggel még a válság első éveiben. A főváros közgyűlési terme a jobboldal többsége ellenére is tükrözte az egyre nehezülő külvilág helyzetét. A szociáldemokraták a maguk eredményének könyvelték el Bethlen lemondását, a főváros vezetésével szemben bizalmatlansági indítványt tettek. Természetesen a jobboldal elutasította azt, sőt széksértés címén Peyert 500 pengős pénzbírságra ítélték. Az indítvány és a feszült légkör hatására közgyűlési botrány keletkezett, mely az egyik wolffista városatya jóvoltából verekedéssé fajult. Az ellenzék azon reménye, hogy a kormány retorzióval él a közgyűlési botrány miatt, persze hiú ábrándnak bizonyult. Régebben Bethlen és a belügyminiszter kisebb csetepaték miatt is elmarasztalták a városházi pártokat. Most megelégedtek azzal, hogy két ülésről kitiltották a wolffista képviselőt. A jobboldal azonban csak ilyen esetekben volt egységes, egyébként a különböző takarékossági intézkedések megosztották az egységes tábort. Kozma kijelentette, többek közt, hogy minden takarékossági intézkedést elfogadnak, mint a Vásárpénztár beolvasztása, a HKV megváltása, de a túl népszerűtlen tarifaemelésbe nem hajlandók beleegyezni. Büchler a parlamentben leleplezte a Kozma-párt kétarcúságát a közüzemek kérdésében.

6 Erre kényszerült az MSZDP, mert közgyűlések ritkán voltak és a felszólalásokat korlátozta a fővárosi törvény, a törvényhatósági tanács ülései pedig nem voltak nyilvánosak. Büchler szerint Kozmáék támadták a meglevő üzemeket, hogy a polgárságtól elveszik a munkalehetőségeket, ugyanakkor egymás után indítványozták különböző vállalatok, üzemek megvásárlását, mint a Rác fürdőnél vagy a nagytétényi sertéshizlalónál. Ok erőszakolják a bánhidai erőmű átvételét, míg a város tulajdonában levő üzemeket pedig magánkézbe akarják átadni. A főváros gazdálkodását egyre jobban befolyásolta a nyomor elleni ínségakció; a közjótékonyság növekedett, a normális munkaalkalmak állandóan csökkentek. A takarékossági intézkedések során, hogy az adminisztrációs kiadásokat csökkentsék, több fővárosi üzemet, vállalatot összevontak vagy megszüntettek. Legszemléltetőbb módon ezt az új Rókus-kórház megépítésének elhagyása bizonyította. A kórházépítést az elaggottak terhére oldották meg, ugyanis a Maglódi úti szeretetház fő részének elkészülte után azt kórházi célokra használták a továbbiakban. A korszerű szeretetházból így semmi sem lett, kárpótlásul két elavult kórházat, a régi Jánost és a Telepy utcait aelták át szeretetház céljaira, Polláknó Stern Szerén indítványára és az MSZDP töbl )szöri sürgetésére. A fővárosi ínségenyhítő akció sokféle, egyes időszakokban 22 segélynemre terjedt ki. Legnagyobb tömeget érintett az étkeztetési akció, mely mái' korábban is volt, de a válság idején a résztvevők száma és a felhasznált összeg megnőtt. A válság előtt, 1929-ben 4,4 millió, 1930-ban 0,7 millió, 1931-ben mái- 11,1, 1932-ben 17,2, 1933-ban 18 millió ebédet osztott ki a főváros. Az ínségesek által ,,Sipőcz-levesnek" nevezett ételt a téli időszakokban 00 — 65 ezren fogyasztották, illetve vették igénybe. Az étkeztetési akció mellett készpénzsegély, tejakció, gyermekruha- és cipőjuttatás, azonkívül tüzelősegély szerepelt az ínségakciókban. Míg a kiosztott tej 1929-ben 930 ezer liter volt, 1933-ban 1,8 millió liter. Még inkább mutatta a nyomor mértékét a főváros tüzelőakciója, melynek során 1929-ben 91 vagon tüzelőt, 1932-ben viszont már 523 vagon tüzelőt osztottak szét ingyenesen vagy kedvezményes áron. Az általános nyomorhelyzeten mégis mindez alig változtatott valamit. A polgármester által a belügyminiszternek küldött felterjesztés szerint a város minden negyedik lakója közadakozás igénybevételére szorult, az összes segélyt napokra átszámítva, egy családra mégis csak 46 fillér segély jutott, mely ,,csak az éhhaláltól mentette meg az ínséges családokat", mint a felterjesztés megállapította. A válság okozta súlyos helyzetből kiutat a kommunisták mutattak. Követeléseik elfogadása jobban megterhelte volna a tehetősebb rétegeket és kevesebb terhet rótt volna a dolgozóki a. A kommunisták 1931 őszén tett javaslatai, többek közt a nagy vagyonok megadóztatása és 25 százalékos vagyonváltság kivetése is ezt a célt szolgálták. A kormány intézkedései, a jövedelemadó alapján kivetett ínségadó azonban nem vette igénybe még a feltétlenül szükséges mértékben sem a vagyonos rétegek teherbírását. A nyomorgók megsegítését szolgálta volna a párt javaslatai között az eddig mindig elutasított munkanélküli-segély bevezetése, a kisembere k adótartozásának eltörlése, 150 pengős gyorssegély juttatás a munkanélkülieknek. Követelte a párt a munkanélküliek érdekében a három szobán felüli lakások külön megadóztatását, lakbérmoratóriumot a munkanélküliség miatt bért nem fizetőknek és a megindított kilakoltatások azonnali beszüntetését.