Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A beterjesztett tervezet viharos fogadtatása jelezte, hogy nem lesz hamarosan abból törvény, azért 1929 végén újabb egy évvel meghosszabbították a fővárosi törvényhatóság mandátumai­nak határidejét. Négy és fél hónapos vita után az országgyűlés mindkét háza elfogadta a Budapest székesfővá­ros közigazgatásáról szóló XVIII. törvénycikket, mely 1930. május 27-én lépett életbe. Az egyetlen forradalmi párt, a KMP is foglalkozott az új fővárosi törvénnyel. Bírálta a tör­vényt és a törvény alapján megtartandó választásokat. Helyesen óvott az önkormányzat iránt táplált illúzióktól, ugyanakkor nem méltányolta a munkásság eleiekében megvalósított apró eredményeket, mint pl. a gyermeknyaraltatást. A párt véleménye szerint a községpolitika a tömegagitáeió és a tömegpropaganda szószéke, ami nyilvánvalóan csak egyik része a politikai munkának. 125 Agitációjában rámutatott: a kormánynak szüksége van arra, hogy több oldalról biztosítsa a nagy burzsoázia városházi diktatúráját. és ebben szerep jut az MSZDP nek is. Ugyanakkor a válasz­tások bojkottálására hívta fel a főváros munkásságát, az üres lappal való szavazás mellett nyilatkozott. Ennek folytán a párt félreállt a választási agitáció során. 120 A szektás politikai irányvonal erősen éreztette hatását, emiatt nem fordított kellő figyelmet a KMP a várospolitikai feladatokra. A törvény végrehajtása továbbra is izgalomban tartotta a munkásságot. A törvényhatóság: A jobboldal tanács tagjainak és az örökös tagoknak a megválasztását még a meghosszabbított mandátumú m y e o?tezrse közgyűlés végezte. A kierőszakolt törvény szelleme és cikkelyei azonban már teljes mértékben zék'és'az ( érvényesültek a közgyűlés összetétele ellenére. A két jobboldali párt ugyanis összeegyeztette MSZDP városházi szereplését, és a pozíciókat maguk közt egyenlően elosztva, így létrejött többségükkel rovására döntöttek minden kérdésben. A törvényhatósági tanács 20 választható tagja közül 12-t maguk közül, 4-et az MSZDP-ből (Pcycr, Büchler, Révész Mihály és Kiss Jenő), 4-et pedig a polgári ellenzékből választottak meg, melyhez Eriedrich is csatlakozott. A főpolgármester által kineve­zett 6 fő is a jobboldali pártokból került ki. Ilyenformán a jelentős testületben a jobboldali több­ség minden eshetőségre biztosítást nyert. Ennél még disszonánsabb volt az örökös tagok meg­választása: a megválasztott 22 tag közül Baracs Marcell és Sümegi Vilmos tartoztak az ellenzék­hez, a többi tagsági helyen a jobboldali pártok egyenlő arányban osztoztak meg. Az MSZDP nyilatkozatot adott ki, hogy az örökös tagok rendszerét antidemokratikusnak tartja és azok megválasztásában nem vesz részt. Kivonultak a közgyűlésről azzal, hogy az ,,örökös tagokat nem tekintik a nép igazi képviselőinek". A demonstrációnak egyéb célja nem volt, mint a fővárosi munkásság hangulatának befolyásolása; a túlsó oldalt ez egyáltalán nem zavarta. Az esemény olyan városházi korszak kezdetét jelentette, mely a régebben nagy tömegű ellenzéket a továb­biakban csak statiszta, fejbólintó, néha ugyan hangoskodó szerephez juttatta. Egy hasonló eset után, amikor a jobboldali pártok maguk közül jelölték ki az üzemi igazgatóságok elnökeit és helyetteseit, a szociáldemokraták városházi frakciója közölte a polgármesterrel, hogy az e tárgy­ban tartott pártértekezleten nem vesz részt. E duzzogások persze nem sokat jelentettek. A hely­zet adott volt, és lassan ennél fontosabb kérdések, a gazdasági válság egyre láthatóbb tünetei árnyékolták be a horizontot, s a frakció szerepe és jelentősége egyre csökkent. Az MSZDP törvényhatósági frakciójának 1931. évi beszámolója szerint a fővárosi törvény óta a Városháza arculata teljesen megváltozott. Amíg azelőtt az ellenzék is egyrészt a bizottságokban, másrészt a közgyűlésen is erőteljesebben részt vehetett az alkotó munkában, az új törvény élet­be lépése óta ez teljesen lehetetlen, és a párturalmi rendszer megakadályozza, hogy akár a bizott­ságokban, akár a törvényhatósági tanácsban az ellenzék az alkotás jegyében működhessék. 127 Az akkor kialakult helyzetre jogos az összefoglaló megállapítása, ha az előző korszakot a meglevő­nél rózsásabban tüntette is fel. JEGYZETEK 1 Az ellenforradalom győzelme utáni első hóna­pok gazdasági helyzetére: Gallina Frigyes, Tíz év története Budapest életében. Bp. 1930, 180; Halász Árpád, Budapest húsz éve 1920 -1939. Bp. 1940, 427. 2 Dokumentumok a magyar forradalmi munkás­mozgalom történetéből 1919 — 1929. Bp. 1964, 24. 3 A szakszervezeti szabadság Magyarországon. Bp. 1922, 22. 4 Tétény —Promontor. Bp. 1970, 103. 5 PTIA 654. f. 1/176. öe. 6 Uo. 654. f. 1/151. öe. 7 Reggeli Hírek — Esti Hírek 1919. aug. 20. 8 Csepel története. Bp. 1965, 261. 9 PTIA 654. f. 1/4. öe. 10 Az 1920. évi február 1 6-ára összehívott Nem­zetgyűlés Naplója. Bp. 1920, I. köt. 297 -299. (Továbbiakban: Nemzetgyűlési Napló.) 11 Az 1920. év február 16-ára összehívott Nem­zetgvűlés irományai. Bp. 1920 > [- kíit- 206 — 221, 349-354. 12 Fővárosi Közlöny 1920. aug. 13. 429-436. Közli rövidítve: Szekeres József (szerk.) Források Budapest Múltjából III. Bp. 1972. 57 -60. old. 13 A lökés gazdasági viszonyok restaurálására: Berend T. Iván—Ránki György, Magyarország gaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom