Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

bírósághoz fordult, moly a főváros fellebbezésének helyt adott. Tulajdonképpen a baloldal szem­pontjából érdektelen ügyről volt szó, sőt Folkusházy személye állandóan ingerelte is a baloldalt, mégis a kormány rendelkezései ellen fordultak. Az új belügyminiszter engedményt tett a fővá­rosnak, fontosabb kérdésekben viszont kevésbé volt erre hajlandó. 118 A következőkben is állandóan voltak olyan témák, melyekben véleménykülönbség vagy ellen­tét volt a főváros és a kormány között. Az esetek nagy részében a fővárosi törvényhatóság tör­vényes jogait gyakorolta, véleményét közölte a kormánnyal, védelmezte a fővárosi polgárságot a fokozott adózás következményeitől, vagy interveniált a főváros jogosnak vélt kormánytar­tozásai miatt, mint a betegápolási díjak esetében. A jogos, de sok esetben partikuláris érdekvédelem a kormány neheztelését váltotta ki a fővá­ros ellen. Egymást érték a belügyminiszter megjegyzései, kritikái a főváros gazdálkodásával, intézkedésével szemben. Nom engedélyezte a fővárosnak újabb beruházási kölcsön felvételét, melyet az útjavításokra akp.rt felvenni. Legjellemzőbb példája ennek a hús és húsféleségek fővá­rosi fogyasztási adójának eltörléséről szóló közgyűlési határozat elutasítása volt. Ezek mellett állandóan voltak olyan témák, melyek miatt összeütközésbe került a kormány és a főváros. A belügyminiszter egyik, a sajtónak adott nyilatkozatában elmondotta, hogy leiratot intézett a fővároshoz, melyben a kórházak állapotának felülvizsgálását, a vásárpénztár ügyeinek megvizs­gálását kérte. 119 Az adminisztráció nehézkessége azonban inkább csak ürügy volt; voltaképpen a kormányt az zavarta, hogy a keresztény párti tömb, a másik oldalról a megcsappant létszámú polgári ellenzék és a szociáldemokraták is saját útjukat szerették volna járni a várospolitikában. A kormány vagy egyes miniszterek által sugallt avagy szorgalmazott különböző üzelmek élezték az ellentéteket. Már 1927 folyamán, nyilvánvalóan a kormány sugallatára a főváros kormánypárti vezetői, Ripka és Bódy Tivadar volt polgármester irányításával tervezetet készítettek a fővárosi köz­igazgatás megreformálására. A tervezet a kormány intencióinak megfelelően a választott tagok számának csökkentését, a nem választottak számának növelését rögzítette. Felvetette a közgyű­lés tehermentesítésének lehetőségét egy kisebb számú testülettel. Meg kívánta szüntetni a tiszt­viselők hatévenkénti választási rendszerét, csak a polgármester és az alpolgármesterek válasz­tását hagyta volna meg, a tanácsnokok megbízatását már meghatározatlan időre akarta átvál­toztatni. Ez részben nehézkes is volt, azonkívül kellemetlen is a kormány számára, mert oppozíciótól mindig tartani kellett, azonkívül a közgyűlés a teljes nyilvánosságot jelentette. Bethlen a felső­ház létrehozását tárgyaló képviselőházi vita során hangoztatta, hogy Budapest (a főváros tör­vényhatósága is) az ország közhangulatának és közakaratának a kifejezője, mely veszélyeket rejt magában és ez ellen kell a felsőházat létrehozni. A fővárosi közgyűlés átformálása ugyan­ennek az igénynek másik megoldását jelentette. A tisztviselők mentesítését a hatévenkénti választástól is azzal a célzattal vették be a tervezetbe, hogy a pártok befolyása alól kivonják a tisztviselői kart, egyúttal közelebb hozzák a kormányérdekekhez. A baloldal befolyása minimá­lis volt erre a rétegre, de a keresztény pártiaké annál jelentősebb. A fővárosi pártok már kezdetben, midőn még csak a kormány szándékai voltak ismertek, meg­kezdték a támadást a fővárosi törvénytervezet ellen. Bár még a közigazgatási reform volt napi­renden, de alapelveit a kormány nyilvánvalóan a fővárosra is alkalmazni kívánta, és ez felizgatta a városházi kedélyeket. Jellemző módon egymásra találtak a wolffisták és a polgári-szociálde­mokrata ellenzék tagjai; főleg a jobboldali ellenzéki Friedrich-csoport támadta a kormány elkép­zeléseit. Sőt még az olyan városatya, mint az akkor éppen kormánypárti Szilágyi Lajos is az önkormányzat védelmében ágált. Ez persze nem gátolta abban, hogy magánlevélben figyelmez­tesse Bethlent az erős tömböt képező szociáldemokraták városházi tevékenységére, hangoztatva, hogy emiatt a Wolff-pártot nem szabad tovább gyengíteni. A kormány városházi pártjának (a középrétegek miatt) liberálisnak kell lennie — írta, és sürgette Ripka leváltását is, aki ugyan ezt a réteget képviselte, de a kormánypárton belül hangadó katonatiszti —középföldbirtokos— megyei főtisztviselői réteg szemében szálka volt. Az ellenzék a legkülönbözőbb alkalmakat felhasználva támadta a tervezetet, elsősorban azért, hogy az érdeklődés terében tartsa. A főváros 1929. évi költségvetése tárgyalásakor Büchler kije­lentette: nem tudja, van-e értelme a költségvetés megtárgyalásának, amikor a kormány és a szakemberek döntik el, mi lesz. Még inkább ez lesz a helyzet, ha az új fővárosi törvény megszü­letik — mondotta. 120 A parlamentben pedig, amikor az 1925-ben megválasztott törvényhatóság mandátumainak meghosszabbítását tárgyalták, az ellenzék nem arról, hanem a főváros viszo­nyairól, az új, még be sem terjesztett elképzelésekről vitatkozott. A kormány városházi pártjá­nak elnöke, Kozma Jenő az adminisztráció túltengése ellen és a szakszerűség fokozása érdekében sürgette az új törvényt. Megemlítette, hogy a fővárosnak 132 bizottsága és albizottsága van, azonkívül egy számla kifizetéséhez 22 aláírás szükséges. Az ellenzéki Kun Béla az autonómia megvédésére szólította fel képviselőtársait, és hangoztatta: „a főváros a nemzet büszkesége, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom