Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

János tervezői pályafutása. A magyar klasszikusokat — elsősorban a sokféleképpen színre vihető Az ember tragédiáját \— Németh, főleg külsőségekben, új módon vitte színpadra. De igazi érdeme az volt, hogy a ^nélkülözhetetlen „sikerdarabok" mellett, ha több esetben nem túl gondosan is, kezdte előadni az új írónemzedék színdarabjait. A harmincas években — az addig nagyobbrészt a könnyebb műfajhoz húzó szerzők mellett — az igényes írók is mind gyakrabban írtak a színpad számára; ez a törekvés, azontúl, hogy az írók természetesen mindig vonzódtak a nagy nyilvánosságot jelentő színpadhoz, a társadalmi mondanivaló súlyának a növekedésével is összefüggött. Így került sor Móricz Zsigmond után Kodolányi János, Németh László, Tamási Áron, Márai Sándor színműveinek a bemutatására. A budapesti polgárság igazi színháza a Vígszínház. A változott körülmények között azonban a Vígszínház régi lendületét kezdte elveszíteni. 1919 előtt, a konzervatív Nemzeti Színház mellett, ez a színház jelentette a friss, modern polgári színpadot Magyarországon, s új, természetes, könnyed játékstílusával erjesztője volt az egész magyar színművészetnek. 1919 után, más színházakkal együtt, néhány évre a Vígszínház is külföldi pénzemberek kezébe került, s a megnehezült körülmények között elsősorban pénzügyileg igyekezett fenntartani magát. A színház továbbra is kitűnt széles repertoárjával; a már klasszikusnak számító orosz drámákon kívül gyakran játszotta Shaw, Hauptmann, s az újabbak közül O'Neill, Maugham, sőt Wilder darabjait is. Bemutatói közül kiemelkedett nagyszerű Csehov-sorozata, valamint néhány úttörő mű színre vitele (pl. Brecht: Koldusopera, 1930). A Vígszínház persze otthona maradt a pesti polgárság nem túl igényes részének ízlését kifejező rutinos szerzőknek is; főleg a húszas években alig múlt el év Molnár Ferenc-bemutató nélkül. Molnár már maga is túl volt igényesebb korszakán. Persze könnyedség és igényesség sokszor nem zárta ki egymást - jól mutatták ezt Heltai Jenő, Szép Ernő, Zilahy Lajos új darabjai, s a Vígszínház új szerzője: Hunyady Sándor. Mellettük azonban nem csökkent a gyenge, legfeljebb rutinos szerzők (Lakatos László, Bús Fekete László, Indig Ottó, Bókay János és mások) darabjainak a köre sem. Jób Dánielnek, a Vígszínház vezetőjének művészi koncepciója színvonal és frisseség szempontjából is elmaradt a Hevesi vezette Nemzeti Színház színvonalától, s ez az elmaradottság Németh Antal vezetése idején sem változott meg. Hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy a Vígszínház színészgárdájának nem jelentéktelen részét Németh a Nemzetihez szerződtette. Persze a Vígszínház még így is a legegységesebb együttest jelentette Budapesten.Olyan nagy művészek mellett, mint Csortos Gyula, Góth Sándor, Somlay Artúr, a harmincas évekig itt játszott Tőkés Anna, Makay Margit, Makláry Zoltán, Jávor Pál és sokan mások. Miután e művészek jelentős része átmenetileg vagy véglegesen a modernizálódó Nemzetihez szerződött, új gárda jelentkezett, s ez a generáció — Dayka Margit, Lázár Mária, Mezei Mária, Ráday Imre, Ájtay Andor, Tolnay Klári és mások — csakhamar új, modern együttessé formálódott, A Vígszínházhoz a legközelebb a Magyar Színház állt, mely nem annyira a módosabb polgárság, mint inkább a kispolgárság ízléséhez igazodott. A színház nagyjából a Vígszínházéhoz hasonló szerzőgárdával dolgozott, de gyakrabban játszott zenés darabokat. A két háború között nevéhez fűződik néhány maradandóan sikeres mű bemutatása (Molnár Ferenc egyfelvonásosai s több más műve, Szomory Dezső II. Lajos király c. darabja, s a legemlékezetesebb produkció: Heltai Jenő A néma levente c. színműve, Bajor Gizi és Törzs Jenő főszereplésével). A színház sikereihez nagymértékben hozzájárult Hevesi Sándor, aki —- miután a Nemzeti Színház igazgatói tisztéből kikerült — 1933 őszén a Magyar Színház főrendezője lett. A főváros többi színháza közül még néhány olyan színházról kell megemlékeznünk, amely korszakunkban komolyabb szerepet töltött be. A Belvárosi Színház, Bárdos Artúr vezetésével 229. Bulla Elma G. B. Shaw Szent Johannájában. Belvárosi Színház, 1 936 32 Budapest története V. 497