Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

kérő Szék azonban ennek a csoportnak 23 vezetőjét (fiatal honvédtiszteket) letartóztatta, s csak a véletlen szerencse mentette meg őket a kivégzéstől. Ilyen volt — és ebben volt a legnagyobb lehetőség — a Görgey-zászlóalj, amelyet az oroszok elleni partizánharcra készülő Prónay-különítmény egyik részlegeként szervezett meg Mikó Zoltán, a „Magyar Királyi Fővezórsóg"nek a Bimbó út 51. alatti (volt argentin követségi) épületében működő „különleges csoport"-jához beosztott vezérkari százados, aki bár kapcsolatban volt a Felszabadító Bizottság katonai vezérkarával, elkerülte a letartóztatást. A Görgey-zászlóalj személyi állománya — a Békepárt (a Kommunista Párt) kezdeményezésére létrehozott Magyar Diákok Szabadságfrontja elnevezésű antifasiszta szervezet irányítása folytán - a katonai bevonulás elől bujkáló egyetemi hallgatókból, katona- és munkaszolgálatos szökevényekből tevődött össze. Ebbe a zászlóaljba kerültek azok, akik október végén a Műegyetemen (a kitelepítés elleni tiltakozásul) robbantottak, akik az Antibolsevista Ifjúsági Tábor Üllői úti székháza ellen, valamint a Nagyvárad téren, a Vérmezőnél német szállítmányok ellen kézigránátos támadásokat intéztek. Ez a zászlóalj hivatalosan a Prónay-különítmény egy részlege volt, azonban Mikó irányítása alá rendelve; valójában a célja az ellenállás polgári és katonai erőinek a tömörítése, hogy egy frontszakasz átvételével, a Vörös Hadsereg beengedésével megakadályozzák Budapest ostromát és pusztítását. Céljukat nem sikerült elérniök, a nyilasok gyanút fogtak, és a leleplezést elkerülendő, a zászlóalj december 5-én a Szentkirályi utcai szállásáról elvonult „kiképzésre", valójában partizánharcra, a Börzsönybe. A Görgey-zászlóalj elvonulása után Mikó továbbra is kitartott terve (a front megnyitása) mellett, nem sikerült azonban megfelelő fegyveres erőt szerveznie. Január elején a Szemlőhegyi úton levő egyetemi rohamzászlóalj parancsnoka, Sipeki Balázs százados a Mikóval való tárgyalás során ugyan színleg belement egy frontszakasz megnyitásának a tervébe, de aztán az egész vállalkozást elárulta a nyilas Számonkérő Széknek. A fegyveres ellenállás, a harci akciók számára a fővárosban lényeges szervezeti lehetőséget biztosítottak egyes nemzetőr alakulatok, illetőleg a kisegítő karhatalmi alakulatok. A nemzetőrséget 1044. szeptember 25-én hozták létre „a közbiztonsági érdekek fokozottabb védelmének biztosítása és egyes honvédelmi feladatok ellátása céljából". A nemzetőrség feladata „az ország mögöttes területeinek a biztosítása, a katonai objektumok őrzése, szabotázs-cselekmények megelőzése és elhárítása, partizáncsoportok leküzdése, valamint az ország biztonságának és közrendjének fenntartásához való segítségnyújtás volt". A nemzetőrök katonai és polgári ruhában egyaránt szolgálhattak, és szervezetileg a honvédséghez tartoztak. A nemzetőrség felállításával elsősorban a 18 — 20 éves leventékre, az 1924 —26-os korosztályra számítottak, Budapesten ennek folytán mintegy 20 — 25 ezer nemzetőrre. Önkéntes alapon azonban ezeknek csak igen kis töredéke jelentkezett, és a kötelezővé tétel után is igen kevesen tettek eleget bevonulási kötelezettségüknek. Voltak viszont számosan olyanok, akik ezt a katonai keretet igyekeztek felhasználni arra, hogy a frontszolgálattól, az elhurcolástól megmeneküljenek, a városban maradjanak - és egyes alakulatokban lehetőség volt arra, hogy politikai és faji üldözöttek, szökött munkaszolgálatosok mint 277. Kiss János altábornagy 278. Nagy Jenő vezérkari ezredes 279. Tartsay Vilmos százados