Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Budapest a haditermelés egyik centrumává válik azt beszerezni, ami az élet fenntartásához volt szükséges. A zugpiaci árakat a munkáskeresetből nem lehetett megfizetni. A főváros gazdasági életére 1943-ban még inkább a háborús vonások nyomták rá bélyegüket. Az 1941— 42-ben a németekkel kötött közös gyártási és bérmunkaegyezmények alapján létesített új gyárak és üzemrészek ekkor kezdték meg nagyobb mérvű működésüket, a budapesti gépgyárak kapacitásukat többszörösen meghaladó katonai megrendeléseket kaptak. A hadiüzemek nyersanyagellátása a felfokozott bányászati termelés révén s pótanyagok felhasználásával nu5g biztosítható volt. Ezekben a hónapokban Magyarország haditermelési központjává vált fővárosa, Budapest még a béke szigetének tűnt, melyet azonban már minden oldalról veszély fenyegetett. A legfenyegetőbbnek — a német városok légibombázás útján történt lerombolása nyomán — a nyugati hatalmak távolsági bombázóinak lecsapása látszott. A bombázásra feltétlen okokat szolgáltatott a Budapesten és közvetlen környékén működő, a német hadfelszerelést szolgáló ipari létesítmények és berendezések egész láncolata. Másrészt Budapest mint vasútés közlekedési csomópont is jelentős: a németek ukrajnai és balkáni utánpótlásának jó része Budapest Újabb adó- és á r emelkedések napi 2000—2500 vagon hadianyag és katonaság a fővárosi vasúthálózaton, hidakon és pályaudvarokon haladt keresztül. Végül a fővárosban és környékén levő német és magyar katemai létesítmények, repülőterek, légvédelmi figyelő- és elhárítóberendezések, támaszpontok és hadianyagraktárak, katonai olaj- és benzintartalékok, magasabb parancsnokságok miatt is fenyegetett a nagyarányú bombázás. Az olasz fasizmus 1943 nyárközepi összeomlását követően Rómát nyílt várossá nyilvánítotnyiltváros"? ták, s ennek a lépésnek nyomán a közvélemény, a Béke Párt propagandájától is támogatva, követelte Budapest nyílt várossá nyilvánítását. A Kállay-kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy be nem tartható deklarációk nem célravezetőek. Kiürítési terveket tárgyaltak, kiürítési kormánybiztost is kineveztek, de a kivárás gyakorlatának megfelelően, e kérdésben sem határozták el magukat döntésre. Egyedül az iskolaév megkezdését halasztották el november l-re, hogy a vidéken nyaraló fiatalok és hozzátartozóik visszautazását a fővárosba a kevésbé veszélyesnek látszó téli időszak kezdetére tolják el. 1944 februárjában, Szófia bombázását követően, a főváros közigazgatási bizottsága foglalkozott újból Budapest nyílt várossá nyilvánításával. A minisztertanács 1944- február 22-i ülésén elhatározta a kérdés alapos tanulmányozását. 1944 február végén azonban már cselekedetekre lett volna szükség a főváros lakosságának a légibombázástól és a háború más pusztításaitól való megkímélése céljából. 1943 januárjában felemelték a forgalmi, a fényűzési, a borfogyasztási és az értékpapír-forgalmi adókat, majd a dohányfélék, a sör, a szeszesitalok és tisztálkodó szerek általános áremelése következett. Az áremelkedési lavina, a zugforgalom növekedése és a Nemzeti Bank készletében összegyülemlett több mint egymilliárd márka papírpénz, nem beszélve a fedezetlen kincstárjegyek több százmilliós tételéről — jelezték, hogy a kormány mindinkább elveszti a gazdasági élet irányításának lehetőségét. A nyakló nélkül engedélyezett további áremelések nem voltak mentesek a zugpiaci forgalom alakulásától és a konjunkturális nyereségtőkék speknlációs jellegű mozgásától a gazdaság egyes ágazatai között. Felemelték a postai, távbeszélő és távíró oíjtételeket. Emelték a mezőgazdasági lakosságot sujto kötelező termókbes/olgáltatás mennyiségét, leszállították a benzinellátmányt, engedélyezték a vendéglátói árak felemelését; 50 százalékkal emelték a közlekedési tarifákat, a nyár folyamán másodszor is emelték a postai és hírszolgálati díjösszegeket. Az áremelkedés szabadjára engedésének politikájával egyet nem értő személyeket leváltották. Baranyai Lipót, a Nemzeti Bank elnöke és Varga József iparügyi miniszter lemondott. A munkások drágasági pótlékát az áremelések csekély ellenszolgáltatása gyanánt 60 százalékra emelték fel, de a nem hadiüzemnek minősített munkahelyeken dolgozók csupán 30 — 50 százalékos pótlékot kaptak. Az áremelkedési hullám átcsapott a fővárosi közüzemek szolgáltatásainak területére is: a világítási áram egységára kW-onként 27 százalékkai 47 fillérre, a gázár m

3-enként 40 százalékkal 35 fillérre emelkedett. Az építőanyag-ipari termelés visszahanyatlása, meg a Kárpátokban építeni kezdett erődvonal anyagszükségletei miatt valamennyi fővárosi magánépítésre teljes tilalmat léptettek életbe. A viszonylag kedvezőbb mezőgazdasági termés lehetővé tette a kenyér- és lisztfejadagok visszaállítását az 1941-es színvonalra. 1943 őszétől a havi lisztfejadag 2,80 kg, a napi kenyérfejadag 25 dkg. Az egyre nagyobb méretű áruhiányra tekintettel a hétfői napokon — az élelmiszerboltok kivételével — valamennyi üzlet zárva maradt, más napokon pedig már 16 órakor be kellett szüntetni az árusítást. November végén rendelettel korlátozták a villamos- és gázenergia, valamint a tüzelőanyagok használatát. 1944 tavaszán a nem közérdekű telefonokat 10 — 15 óra között kikapcsolták, és március közepén abroncshiány miatt leállították az utolsó rendszeres autóbuszjáratokat. E kényszerintézkedések hátterében az 1943-ban visszaesett széntermelés is szerepet játszott. 1943-ban a főleg budapesti és környéki településű vas- és fémfeldolgozó gyárak, a gépipari és vegyipari vállalatok — elsősorban a katonai természetű megrendelések révén — tovább növelni t meneti javulás a kenyér- és lisztellédéisban Korlátozás a közlekedésben Tovább nő a hadiipari termelés