Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A törvényhatóság mandátumainak újabb meghosszábbításáról szóló törvény párt céljainak az ő politikája felelt meg, mégiscsak egy bizottsági tag képviselte az imrédysta Megújulás Pártot. A zsidótörvény alapján néhány képviselőt megfosztottak mandátumától, többek között Pollákné Stern Szerénát és Klár Zoltánt, de a képviselő-testület zöme változatlan maradt. A mindig okvetetlenkeelő Csilléryt felfelé buktatták. Kinevezték Debrecenbe egyetemi tanárnak, meghálálva neki a keresztény párt összevegyítését a kormánypárttal — de lehetőleg minél messzebb legyen. Az alvezérei könnyebben tereiét hajtottak a kormányintencióknak, a kormánypárt elnöki posztját is betöltő főpolgármesternek. Ezt a konzervatív reakciós tömeget támadták a nyilasok jobbról és az SZDP balról. Az 1941. évi költségvetés tárgyalása során Peyer éles szatírával támadta a túloldalt, és „figyelmeztette a főpolgármestert, hogy ezzel a politikával kiröpülnek a pozíciókból és helyükre a könnyelmű demagógia és a felelőtlenség fog kerülni". A nyilas Temesváry szerint a fővárosi politikát még mindig a TEBE és GYOSZ szabja meg, és ennek megszüntetését követelte.

4 A következő év már a háború közvetlen hatását mutatta. Jugoszlávia megtámaelása és lerohanása után a bácskai bevonulással, majd a szovjetellenes háborúba való belépéssel az ország közvetlenül is részt vett a hadi cselekményekben. A főváros életében ez a különböző nyersanyagok, alapanyagok hiányában, a közélelmezési problémáik megszaporodásában mutatkozott, a politikai hangulat háborús, nacionalista, szovjetellenes irányban megerősödött. A Teleki halálát követő Bárciossy-kormány szakított elődjének Angliával is normális viszonyt fenntartó politikájával, teljesen a tengelyhatalmakhoz kötötte az ország hadi, gazdasági erejét. Ráadásul természeti csapások is sújtották az országot, benne a fővárost is. A télvégi áradások, a Duna magas vízállása, a Rákos-patak kiöntése súlyos károkat okozott, Legérzékenyebben sújtotta a főváros közellátását a tétényi hizlalda sertésállományának vízbefulladása, ami az egyébként legkevésbé megoldott zsírellátást tovább nehezítette. Az ellenzék szava nem túl sokat jelentett, a kormányzó párt mindenben lojális volt, még a Zsitvay-fóle csoport is, legfeljebb részkérdésekben volt más véleményen. A nyilasok mindent túllicitáltak; nagyon komolyan nem vette őket senki, hiszen addig is tagjai voltak a törvényhatóságnak, zömében a keresztény párt részéről — de legfeljebb a szavazásoknál szerepeltek. Az általuk hangoztatott szociális problémák az összeterelt kormánypárt zömének éppen annyira nem tetszettek, mint amikor a baloldal követelte azokat. A náci érdekek szerint a zsidókérdés volt a vesszőparipájuk; e tekintetben mögöttük állt a kormánypárt zöme is, ha nem is annyira szélsőséges módon. A Szovjetunió ellen háborút folytató kormány a törvényhatóság mandátumait meghatározatlan időre meghosszabbította 1941 végén — azzal indokolva, hogy a nemzet nagy feladatainak teljesítése közben nem lehet a választásokat megtartani. Á törvényjavaslat ellen mind a szélsőjobb, mind a liberális és szociáldemokrata ellenzék egyformán tüzelt. A nyilasok vezérszónoka szerint meg kell szüntetni a liberalizmus és a marxista világnézet bástyáit a Városházán; a megújuláspárti szónok a választások megtartásált követelte, és kikelt a főpolgármester-pártelnök szerepkör ellen, melyen keresztül a kormány teljesen a kezében tartja a városházi uralmat. Peyer szerint teljesen felesleges a választás megtartásáról vagy meg nem tartásáról beszélni, mert választott a törvényhatósági bizottságban úgyis csak 2/5 rész, és ezen belül érdektelen, hogy egy-két hellyel több vagy kevesebb van-e egyik vagy másik pártnak. Az egész bizottság összetételét támadta. A liberális ellenzék részéről Apponyi következetlennek nevezte a törvényjavaslatot, hangoztatva, hogy „vagy választanak a háborútól és egyébtől függetlenül, vagy ha nem, akkor jogtalan az egyszer megválasztott tagok [zsidó bizottsági tagok] kizárása". Elvi okokból emelt óvást a kettős célú (megtartani az egészet, egyeseket megfosztani) javaslat ellen, mint hangoztatta.

5 A valódi indok az egy évvel ezelőttivel volt azonos; viszont a Bárdossy-kormámy szigorúbb volt, mint elődje, mert az összes zsidó származású bizottsági tag mandátumát megszüntette 1942. jan. 1-i hatállyal. A nyilasoknak persze ez sem volt elegendő, az összes liberális ellenzéki és szociáldemokrata bizottsági tag kizárását követelték. Gyakorlott várospolitikusoknak kellett búcsút venni a törvényhatóságtól, és helyükre a póttagokat hívták be, akik ugyanezt az elvet képviselték, de kevesebb rutinnal és hozzáértéssel, mint elődeik. A szabadságpártiak részéről Rassay és Kabakovits, az SZDP részéről továbbra is Peyer, Bechtler, Miliők, Szepessy Albert és az 1939-ben behívott Szakasits Antal irányították a várospolitikai munkát. A frakció ülésein a kizártak továbbra is részt vettek — a vezetőség határozata szerint, hogy segítsék a behívott póttagok munkáját. A frakció szerepe nemcsak a zsidó származású bizottsági tagok kizárása aranyat szervezetekben a bal tek és támogattak aloldal, vagy legalábbis a centrum szerepe, melyet a kommunisták létesítet- míg a frakció tevékenységében ebből a helyzetváltozásból alig látszott vala-