Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Pauler Ákos - noha már régebben elhagyta szemléletének pozitivista vonásait, s a logikai idealizmus neotomista változatához tért meg — ilyen kivételnek tekinthető. Ugyancsak ilyen kivételnek tekinthető a statisztika tudományának számos művelője is; a statisztikai munkálatok komoly eredményei a két háború között szorosan összefüggtek a Budapesti Statisztikai Hivatal igen aktív és színvonalas tevékenységével. A második irányzat a szellemtörténet volt. Ideológia- és kultúrtörténetünk a két világháború Szellemtör közötti korszakot mint a szellemtörténet előretörésének korszakát jellemzi. A szellemtörténet ténet többé-kevésbé erős hatása alatt állt a tudománynak már említett, a forradalmak után előtérbe került fiatalabb, szellemileg igényesebb, 1918 előtt nemegyszer ellenzékbe szorított képviselőinek egy része. Mégis hangsúlyoznunk kell, hogy a szellemtörténet távolról sem az a „legmodernebb" retrográd ideológia volt, amelynek sokan máig is tekintik. A nagyobbrészt kétségtelenül belőle elágazó életfilozé)fiai irracionalizmushoz, az egzisztencializmus némely nihilisztikus irányzatához vagy a kifejezetten prefasiszta avanturista aktivizmushoz képest egy régebbi, mondhatni, konzervatívabb áramlatot jelentett. Kapcsolata a fasisztoid ideológiákkal s átmenete a „modern" retrográd irányzatokba egyáltalán nem volt olyan szükségszerű, ahogyan azt gyakran állítják. Másrészt a két háború közötti korszak polgári tudományáról nem állítható, hogy a maga egészében a szellemtörténet jegyében állt volna; a fentebb említett ókonzervatív faktológia erős hadállásokkal rendelkezett. A szellemtörténetnek — egyébként késői - befogadása a húszas éveket még kevéssé jellemezte; az ókonzervatív szellemi rétegek ekkor még erőteljesen akadályozták térhódítását. Igaz: a Minerva, a magát nyíltan szellemtörténetinek valló folyóirat, 1922-ben indult. De nem véletlen, hogy a 20-as években Szekfű a következetes szellemtörténeti módszert egy teljesen periferikus témán, a magyar bortermelő lelki alkatán próbálgatta, s hogy még 1932-ben is, a Hóman szerkesztette „A magyar történetírás új útjai" című kötet tanulmányait vizsgálva, Németh László arra a reális következtetésre jutott, hogy igazi szellemtörténeti ihletésű tanulmány alig van a kötetben, hogy e szemlélet és módszer szintetizáló, szellemes és könnyed talaján a szerzők zöme, beleértve a kötetet fémjelző Hóman Bálintot is, milyen nehézkesen topog.

52 Á húszas években a következetes szellemtörténetet elsősorban egy olyan egészen fiatal tudóscsoport művelte (Szegeden Zolnai Béla, Budaj^sten Szerb Antal, Halász Gábor, Thienemann Tivadar, Szabolcsi Bence, Joó Tibor és mások), amely nyílt vagy burkolt oppozícióban állt az egyetemi hivatalos tudományossággal, s az új szellemtörténeti módszert mint a lázadás, sőt a — persze nem politikai-ideológiai — ellenzékiség irányzatát élte át.

53 A szellemtörténet, szellemtudomány mint szemlélet és módszer csak a harmincas években ter- változások jedt el szélesebben az értelmiség körében. Nálunk túlnyomórészt az ugyancsak sokszínű és sok harmincas belső áramlatra oszló német szellemtörténet retrográd nacionalizmussal telített változata hatott evekben a legkárosabban. Ebben az is közrejátszott, hogy a magyar szellemi élet — főleg a szaktudományok — nemzetközi orientációja hagyományosan és továbbra is Németország felé mutatott. A szellemtörténet, illetve ennek modernebb elágazásai, így példáiul a spengleri kultúrmorfológia, valamint Spranger rugalmasabb szemlélete képezték szemléleti alapját a széles körben elterjedt s hatalmas irodalmat teremtő „Mi a magyar?" problematikának; a kérdésfeltevés és a reá adott 217. Gombocz Zoltán 218. Szekfű Gyula