Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

volt a proletár réteg (a lakosság jóval több mint 60 százaléka), s ez a proletariátus korszakunkban számottevő átalakuláson ment keresztül. Újpest régebben elsősorban könnyűipari központ volt, most új, modern iparágaknak — a villamossági iparnak, a vegyiparnak — is fontos gyűjtőhelyévé vált. A kisipar, s így a kisipari munkásság is jelentősebb réteget alkotott itt, mint más külvárosokban. Pestújhely tipikus, régi munkástelepülés volt, igen jelentéktelen iparos és kereskedő réteggel. Az itt lakó munkásság meglehetősen vegyes képletet alkotott, az ipari munkásság mellett eléggé széles egyéb munkásrétegeket találhattunk itt: sok közlekedési munkást, nyugdíjas vasutast. Pestújhely általában az állami szektor, a vasút által foglalkoztatott ipari és közlekedési munkások egyik gyűjtőhelye volt. A szűkebb fővárostól keletre található Rákosliget, Rákoshegy ós egyéb kisebb települések elsősorban munkás, de emellett viszonylag széles kispolgári lakossággal, sok nyugdíjassal s kistisztviselővel is rendelkeztek; ezek voltak a legkevésbé proletár helységek Nagy-Budapest külső övezetében; mintegy átmenetet jelentettek a külváros és a „zöldövezetbe" tartozó elővárosok között. Kispest, Pestlőrinc hatalmas, a mi korszakunkban különösképpen felduzzadt munkástelepülések, elsősorban nagy gyári munkássággal, de mellettük sok vasutassal és állami munkással; Pestlőrincen ehhez viszonylag nagyszámú szegény kispolgár is járult. A még délebbre fekvő helységek, mindenekelőtt Pesterzsébet, igazi új munkáskülváros volt, elmaradott és elhanyagolt település, nagy nyomornegyedekkel. A munkásságon belül itt teljesen az ipari, a gyári munkásság dominált, annak minden rétege. Széles tanulatlan munkásréteg is összpontosult itt, s olyan proletárcsaládok ezrei, amelyekben a leányok és az asszonyok is gyári munkára kényszerültek. Ez utóbbi folyamatot segítette elő az a körülmény is, hogy az újonnan alakuló textilipar, könnyűipar előszeretettel települt erre a környékre, általában a széles tanulatlan munkaerőfelesleggel rendelkező nagy keleti és délkeleti külvárosokba. Déli irányban Csepel még hatalmasabb gyári munkáskülvárossá növekedett, egyik legnagyobb vonzási központjává a délkeleti és déli újabb munkástelepülések dolgozóinak. Itt a lakosság közel kilenctized része a széles értelemben vett munkásosztályhoz tartozott. A főváros nehézipari munkásainak tetemes része élt vagy dolgozott itt; korszakunkban a külváros újabb könynyűipari üzemekkel — konzervgyárral, papírgyárral stb. - bővült, mind több nőmunkást foglalkoztatott. Csepel külváros déli irányban fokozatosan „vidékiesedett", még erősen mezőgazdasági jellegű településekkel érintkezett, viszonylag gyors társadalmi átalakulást váltva ki a hozzá közel fekvő falvakban és községekben. A Duna vonalán áthaladva érkezünk el Buda déli délnyugati új ipari településeihez, Budafokhoz, Budatétényhez, Nagytétényhez. Ezek is túlnyomóan munkáskülvárosokká lettek korszakunkban, noha lélekszámuk még messze elmaradt a Pestet övező külvárosok méreteitől. Új munkástelepülések voltak, sok új, vidékről származó ipari munkással, a Pestet övező külvárosoknál kevésbé zsúfoltak; részben még őrizték azt a természeti környezetet, amely itt, Dél-Buda körül egyébként is tagoltabb, változatosabb volt. Lakosságukat részben a textilipar, de főleg a nehézipar — a repülőgépgyártás, a Budán összpontosulé) modern híradástechnikai ipar — növekedése emelte a korábbi többszörösére. A szűkebben vett Budapesten a munkásosztály számaránya jóval alatta maradt a „vörösövezetben" található arányoknak. Itt a munkásosztály szorosabban együtt élt a fővárosi társadalom egyéb osztályaival és rétegeivel. De erősen el is különült tőlük, főleg a főváros egyes területein. A városmag, a régi Belváros, valamint növekvő mértékben a budai „zöld övezet" a közép- és a felső rétegek lakóhelyeit foglalta magában; ezektől távolodva, mind rosszabb települési körülmények között élt, egyre koncentráltabban a munkásosztály. A főváros különböző tájai, kerületei abban is különböztek egymástól, hogy elsősorban a munkásság mely rétegeinek adtak otthont. Budán sokkal kevesebb munkás élt, mint Pesten: ott a munkások 20 — 22, itt közel 80 százaléka, Főleg az ipari munkások száma volt alacsony a budai kerületekben (az összes ipari munkás főbérlő egyötöde); a kereskedelemben dolgozó segédszemélyek száma pedig elenyésző maradt (12 százalék). Ha azonban az erősen munkások lakta Óbudát leszámítjuk, még sokkal kisebb számokat kapunk. Az I. kerületben a főbérlők 1, a Il.-ban 3, a XI.-ben 4, a XII.-ben 3 százaléka volt ipari munkás. Jellemző, hogy ezekben a kerületekben a széles értelemben vett munkásosztály államhoz és közülethez tartozó rétegei, az altisztek, a nyugdíjas segédszemélyek száma kétszeresen felülmúlta az ipari munkásokét. Pesten élt a munkások túlnyomó többsége, a szűkebb főváros ipari munkásságának 80, kereskedelmi dolgozóinak közel 90 százaléka, de az altiszteknek és a nyugdíjas munkásoknak csak 70—72 százaléka. Számszerűen a legtöbb munkás a legnagyobb lélekszámú pesti kerületben volt található; aránylagosan a legtöbb a pesti munkáskerületekben, a X. és a XIII. kerületben.