Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A budapesti „agglomeráció" — hazai szempontból tekintve — túlméretezettsége s az ebből következő egyoldalúságok azonban a két világháború között kétségtelenül együtt jártak bizonyos negatívumokkal. Fenntartották és látványosan tanúsították a város és a vidék közötti gazdasági, társadalmi és életformabeli különbségeket, a távolságot város és a falu között. A vidéktől gyökeresen elütő összetételű társadalmával, a milliós Budapest léte és növekedése elősegítette olyan nézetek terjedését, amelyek szerint a főváros nem az ország fővárosa, hanem külön testet, hatalmas idegen szigetet alkot, amely oly távol áll a paraszti vidéktől, mintha ezer kilométerek választanák el tőle. A valóságos helyzet persze nem ez volt. Budapest mint a modern kapitalizmus fellegvára, tényleg ránehezült a vidékre, a kizsákmányolás újabb formáival tetézve a paraszti népnek főleg az egészségtelen földbirtokviszonyokból, a nagybirtokrendszer túlsúlyából eredő terheit. A főváros középrétegeinek és értelmiségének egy része valóban távol állt a vidéktől és dolgozó népének gondjaitól. Nem állt szorosabb kapcsolatban a faluval Budapest régi, eléggé szűk iparossága és ipari munkástörzse sem. A főváros és népének széles tömegei ugyanakkor ezer szállal kapcsolódtak a vidékhez, nemcsak gazdaságilag, hanem társadalmi szempontból is. Budapest mint modern nagyváros fiatal és dinamikusan fejlődő város volt, lakosainak jelentős többsége — több mint 60 százaléka — vidéken született. A munkások tekintélyes része, a dzsentri, pontosabban a most már csupán dzsentroidnak nevezhető középrétegek, az állami-városi tisztviselők, az eredetileg nemesi vagy régi honorácior eredetű értelmiségiek szoros — lazuló rokoni, erősödő társadalmi — kapcsolatban álltak a vidéki Magyarországgal. Az erősen elzárt, kasztszerű vonásokat mutató értelmiségi középrétegek körében korszakunkban új szálak is szövődtek a falu népével: ha lassan is, de növekedett a paraszti-plebejus elemek köréből a budapesti értelmiségbe „emelkedők" száma. Az igazság tehát az volt, hogy Budapest elválaszthatatlanul kapcsolódott a vidék — egymástól olykor pontosan nem is elkülöníthető — különböző társadalmi csoportjaihoz, a parasztihoz éppúgy, mint a dzsentri-dzsentroidhoz, s a gyenge vidéki polgári és kispolgári rétegekhez is. Az urbanizáció, már utaltunk rá, a két világháború között túlnyomóan a budapesti agglomerációra szorítkozott. De mit is értünk városi agglomeráció fogalmán? A népesség városba tömörülése a modern viszonyok között nem áll meg valamiféle „városfal" határainál. Amikor a város belső területei telítődnek, határai kinyílnak, a népesség újabb és újabb területeket száll meg az eredeti városmag körül. Külső települések, külvárosok, elővárosok alakulnak. A terjeszkedő város magához kapcsol távolabbi vidékeket is, dolgozóit — gyakran csak a munkanap idejére — falai közé fogadja. Munkahely és lakóhely gyakran, sőt egyre gyakrabban elkülönülnek egymástól. A város felé tartó nagy, betelepüléssel együtt járó áramlás mellett kisebb belső mozgások s belső ingázó vándormozgalmak is támadnak és válnak mind tömegesebbé. Minél nagyobb, gazdasági és társadalmi szempontból minél jelentősebb a város, annál szélesebb lesz vonzási körzete is. Budapest esetében mindezt nyomon követhetjük a szerencsére gazdagon rendelkezésünkre álló statisztikai adatok segítségével. A budapesti agglomeráció hatalmas méretű volt. A város sokkal messzebbre terjedt, mint Nagyakkori közigazgatási határai. Társadalmi vonzáskörzetében jól megkülönböztethető két gyűrű: Budapest egy belső, mely szorosabban a város régebbi területéhez csatlakozott, s egy külső, mely 30 — 40 kilométeres körzetben húzódott a város körül. A szűkebb és a tágabb értelemben vett Budapest népességének növekedése (százalékban) 1910-1941 I telység 1910 1920 1920-1930 1930—1941 Budapest 5,5 8,2 15,7 Belső peremövezet 31,6 43,9 25,1 Xagy-Budapest* 1 3,6 16,7 18,1 Távolabbi peremvidék 11,2 24,6 17,4 * Budapest és a belső peremöve/.et együtt. (A belső peremövezethez és így Nagy-Budapesthez soroltuk a következő helységeket: Űjpest, Rákospalota, Pestújhely, Rákosszentmihály, Cinkota, Mátyásföld, Sashalom, Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoskeresztúr, Rákoshegy, Vecsés, Pestlőrinc, Kispest, Pesterzsébet, Pestimre, Soroksár, Csepel, Nagytétény, Budafok, Albertfalva, Pesthidegkút, Békásmegyer.) A belső kör sem volt azonos Budapest közigazgatási határaival, jóval nagyobb volt annál, s magában foglalta azt a peremövezetet, amely ma már túlnyomórészt közigazgatásilag is a városhoz tartozik. Az így megnagyobbodott várost az 1920-as években kezdték Nagy-Budapestnek nevezni, s legalábbis statisztikailag mint külön egységet is számon tartani. „Amikor a statisztika a közigazgatási Budapest mellett a közgazdasági Budapest viszonyait is megfigyeli s azt a nemzet27 Budapest törtenete V. 417