Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

otthonok lerohanására, hogy azokból nemzetiszocialista otthonokat alakítson ki. Az első és egyetlen ilyen akciójukat 1936 júniusában Újpesten szervezték meg. Más nemzetiszocialista csoportok kölcsönkért tagjaival körülfogták a Munkásotthont, de a rendőrség megjelenése láttán visszavonultak. A különböző csoportok behatolása a munkásság soraiba 1938-ig lassú folyamat volt, de az ellenforradalom által közel másfél évtizede „megdolgozott" rétegek között nem eredménytelen. Az 1936. évi szélsőjobboldali szervezkedések sorában legaktívabb a Pálffy Fidélféle Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt volt. Szervezeteket hozott létre a Belvárosban, a Józsefvárosban, a Ferencvárosban és a peremkerületekben: Újpesten, Budafokon, Kispesten, Pestlőrincen, Pesterzsébeten és Csepelen. Az ismertebb nemzetiszocialista csoportosulásokhoz tartozott ifj. Balogh István pártja, amely szintén 1936-ban építette ki a fővárosban és a környékén szervezeteit; különösen az Észak-Pest környéki helységekben jutott befolyáshoz. A munkások beszervezésére kidolgozott programmal, amely már az apolitikusabb munkástömegeken túl is körülnézett, s szemet vetett a fővárosi munkásságnak politikailag képzett rétegére, a Szálasi-féle Nemzeti Akarat pártja jelentkezett először. Szálasi szemináriumot szervezett a MSZDP-ből átcsalogatott, mint ők mondták, kiemelt munkásoknak. Egy időben munkáskvp kiadását is tervezték. Lackó Miklós felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy Szálasinál ez módszerváltozást jelent. Politikája ebben az irányban második németországi útja után alakult ki. A Szálasi-féle terv 1936 végére—1937 elejére bontakozott ki teljesen: a szakszervezeti mozgalom felépítésének megfelelő fasiszta szervezetet akart létrehozni. Párthívei megállapítása szerint Szálasi ebben az időben a fővárosban kizárólag munkásmozgalmi szervezéssel foglalkozott. Rendőrségi jelentés szerint ezt az átállását ,,a középosztályhoz tartozó párthívei aggodalommal látják, hogy osztálymozgalmat szervez, csak munkásokkal foglalkozik". Ekkor indult meg a korábban már tervezett lapjuk, az Új Magyar Munkás. A fokozódó propaganda keretében megjelent „Magyar Munkás ! Eszmetárs !" c. röplapjukat kormányellenes hangja miatt elkobozták. Röplapjaik, újságjaik útszéli uszítástól hangosak, vad antiszemitizmus, a „zsidó tőke" elleni harc a fő jelszavuk, de konkrét munkáskövetelésük, munkaprogramjuk a valóságban nincs. Szálasiék ezzel a propaganda „rohamukkal" a szervezett munkásság frontján változást nem értek el, új munkástömegekhez nem jutottak. A rendőrség értékelése szerint csupán az ifj. Balogh István-féle nemzetiszocialista párt munkáscsoportjait és szimpatizánsait sikerült elszipkázniuk. Az első jelentősebb fellépésük kudarca átmeneti volt, a belpolitikai helyzet változása, az Imrédy-kormány alatti fokozott német orientáció és belpolitikai jobbratolódás fellendülést biztosított a szélsőjobboldali mozgalmaknak, sőt ekkor következik be a nyilas mozgalom tömegméretűvé válása. Fővárosi adataink a nyilasok taglétszámáról ezekből az évekből nincsenek. Országos adatok alapján 1938-ban létszámukat több tízezerre teszik, majd az Anschluss után beállt fejlődés során eléri és meghaladja a kétszázezret. 1938 első felében Budapesten 65 ezren léptek be a Szálasi—Hubay-féle hungarista mozgalomba. Ebben a számban már jelentékeny alkalmazotti és munkásrétegek is beletartoztak. A gyors növekedést kihasználva, 1938 júniusában a BSZKRT és a helyiérdekű vasutak alkalmazottai részére propaganda iskolát szerveztek. De tudjuk, hogy nagy számban csatlakoztak az autóbuszüzem dolgozói is. Renegát elemek révén szakszervezeti szálai is voltak szervezkedésüknek. Erre a veszélyre felfigyelve, a Magyar Szociáldemokrata Párt bizalmi embert épített be a nyilas központba. Az ő jelentéseiből tudjuk, hogy a fásoktól és az üvegesektől vezetőségi tagok tárgyaltak esetleg kisebb pesti csoportok átlépéséről. A bizalmi ember jelentése szerint állítólag kapcsolatokat építettek ki a szabómunkásokhoz, s a szakszervezeti kapcsolatok révén néhány gyárhoz is. Tényleges szervezési eredményeket értek el az Egyesült Izzóban és az újpesti bőrgyárakban. Ugyancsak térhódításszámba megy pesterzsébeti előretörésük is. Csepel politikai életében is megjelentek 1938-ban a nyilasok; kezdetben nem sok hívet mondhattak magukénak, de idővel befolyásra tettek szert. Az üzemek sorában — mint azt a már idézett bizalmi ember közli — igen erős befolyásra tettek szert az óbudai Goldbergerben és a Ruggyantában. Más forrásokból tudjuk, hogy nagy számban csatlakoztak hozzájuk a Ganz Villamossági és a Gamma munkásai is. Az 1930-as években továbbra is népszerűek voltak a főváros VIII. és IX. kerületében, valamint Óbudán. Itt nem elsősorban munkásokról, hanem a kispolgárságról és kispolgári mentalitású munkásokról van szó. A nyilas mozgalom ekkor már — számszerűségét, súlypontját tekintve — Budapest-központúvá válik, nem falusi mozgalom többé. 1938. december 1-én időlegesen megszerzik maguknak az utcát is. Mintegy tízezernyi tüntető éltette ütemesen Szálasit. „Hungarista államot követelünk!" — volt a másik jelszavuk. Ez az akciójuk, majd a Dohány utcai templom elleni kézigránátos támadás 1939. február 3-án a hungarista mozgalom betiltását eredményezi. Mindez nem akadálya annak, hogy rövid idő múlva új néven jelenjenek meg a politikai porondon. Sőt, ez az újbóli megjelenésük politikai pályafutásuk csúcspontját is jelenti! Az 1939-es parlamenti választásokon bekövetkezett a nyilas előretörés. Az adatok — korábbi — elemzésénél láttuk, hogy a fővárosban jelentős kispolgári bázisra és számottevő munkásrétegekre támaszkodhattak. A nyilasmozgalom volt az, amely a jobboldali szervezkedé-