Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

201. Az illegális KMP fedőszerve, a Fasisztaellenes Munkásfront választási felhívása 1935-ből előfordult, hogy a sztrájkőrség megszállta az építkezést, s a sztrájktörőktől elvette a szerszámaikat. A sztrájkhoz a főváros környékén is sok helyen csatlakoztak. Kispesten egységesen álltak le, ott igen kevés sztrájktörő volt. Pesterzsébeten augusztus első hetében mondták ki a sztrájkot, de a többség tovább dolgozott. Ugyancsak augusztus első hetében a fővárosi sztrájk hatására megalakult a ,,Rákos menti építőmunkások szervező bizottsága", s szervezetbe tömörítették Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákosliget és Rákoskeresztúr építőmunkásait. Az építőkkel egyidőben leálltak a téglagyári munkások is. Augusztus elejére néhol már megegyezés született, de öt gyár munkásai kitartottak: a Kerámiagyárban 600, a Municipalban 120, a Lőrinc-Üjlaki Téglagyárban 250, a Gubacsiban 120 s a Drasche-téglagyárban 800 munkás sztrájkolt. Az egységfront szellemében itt is sztrájkbizottságok alakultak, s felvették a kapcsolatot a többi gyárral is. Különösen éles harcot vívtak a Lőrinci Téglagyárban, ahol napirenden voltak a rendőrségi letartóztatások. Kispesten a piacon élelmet gyűjtöttek a sztrájkolóknak, s a házakat járva 200 pengőt kaptak támogatásukra. Augusztus 21-én az építősztrájk eredményesen zárult. Politikailag különösen jelentős volt az, hogy nagy tömegeket mozgósítottak a szakszervezetek védelmére. A fővárosi építők sztrájkja kényszerítette ki, hogy az 1935-ös rendkívüli szakszervezeti kongresszus nyíltan foglaljon állást Gömbös és a szakszervezetek államosításának terve ellen. A fővárosi munkásság — s nem jelentéktelen mértékben az ellenzék — határozott s szakadatlan harca végül is visszavetette a depolitizálási kísérleteket. A küzdelmek első szakasza tehát a szervezett munkásság győzelmével végződött. A szakszervezetek megszüntetése egyelőre lekerült a napirendről, de a fokozódó jobbratolódás, a fasiszta veszély belső és külső jelei előre mutatták, hogy ez a küzdelem még nem zárult le ! Legális és A budapesti munkásmozgalom, a fővárosi és környéki szervezett munkásság számára a illegális küz- fasizmus elleni küzdelem a nemzetközi változások függvényeként jelentkezett s itthon a fokozdTódás^ellen z

°dó agresszióval fellépő szélsőjobboldal elleni védekezésből tevődött össze. Gömbös Gyula alatt a totális állam megvalósítása hivatalosan is meghirdetett program és napirendi kérdés volt. E kérdés elől sem a legális, sem az illegális mozgalom nem térhetett ki. Az utóbbinak ez nem is volt szándékában. 1935 végére a szociáldemokrata munkásmozgalom reformista vezetése is szembeszállt Gömbös nyílt fasiszta törekvéseivel. Részükről mindez eleve nem lehetett töretlen politikai vonal, mivel akut szovjetellenességükből egy jottányit sem engedtek. A szakszervezetek kérdésében beállt nézetváltozás is annak volt köszönhető, hogy a baloldali munkástömegek nyomása a vezetésre állandóan erősödött. E politikai kétarcúság mögött a 30-as évek közepétől lassan fokozóeló intenzitású szervezeti munka folyt. Láttuk, hogy a 20-as években áttértek a területi pártszervezetek kiépítésére. A kocsmai életet a rendezett körülmények megteremtése váltotta fel. A pártszervezetek élete intenzívebbé, politikai-ideok)giai programjuk folyamatossávált. Kétségtelen, hogy a munkásosztály soraiba behatoltak a szélsőjobboldali szervezetek, csökkent a marxista munkásmozgalom hatékonysága, de a belső tartalmát tekintve a szociáldemokrata szervezetek tevékenysége érettebb, kiforrottabb volt, mint bármikor korábban. E folyamat megindítása Garami és Buchinger nevéhez fűződik, de hasonlóan vitte tovább ezt az elképzelést Mónus Illés is. A szociáldemokrata pártépítő munka 1936 után a szorosabb szervezeti élet révén a párt jobboldali poli-