Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

200. Az 1935. évi építősztrájk idején a szakszervezet ebédet biztosított a sztrájkotoknak egyhangú határozattal kimondta, hogy harcot indít a bérek és a munkaviszonyok megjavításáért. A munkaidő tekintetében a bizalmi testület a heti 46 órás munkahét mellett foglalt állást, a túlmunkáért túlóradíjat kért, s az akkordmunka eltörlését követelte. A munkaközvetítésnek csak szakszervezeten keresztüli engedélyezését is kérték. Mindezeket kollektív szerződés keretébe kívánták foglalni. Követeléseiket pontokba szedve juttatták el a munkáltatók testületeihez azzal, hogy június 24-re választ várnak. Az építőmesterek elutasítottak minden közeledést. Sőt, lapjukban — igen ravaszul megfogalmazva — kimondták azt is, hogy a dolgozókat „szociális okokból a létminimum szintjén kívánják tartani, mert nincs szociális értelme annak, hogy a keresők bére a végtelenségig felhajtassék és ennek következtében még a mainál is sokkal nagyobb különbség mutatkozzék a dolgozók és a munkához nem jutók helyzete között." A jól előkészített sztrájk szervezettsége példaadó volt. Az építők bejártak székházukba, ahol gondoskodtak róluk, étkezést kaptak. Az együtt tartott munkások tájékoztatása is biztosítva volt. Az egységfront létrejötte egy nagy sztrájk lehetőségét teremtette meg. Rendőrségi értesülések szerint Rajk László kijelentette, hogy az egységfront nem csupán a küszöbön álló építősztrájk érdekében jött létre, de az megmarad az OTI-kérdés, a fasizmus elleni harc, a szakszervezetek védelméért. Ugyanakkor Rajknak nemcsak a sztrájkbizottságban kellett megvédelmeznie az egységfront gondolatát, hanem a KMP Budapesti Pártbizottságának szektás vezetőivel szemben is ! Augusztus 5-én az illegális Budapesti Pártbizottság ülésén bírálták Rajkot, mert az egységfrontra való tekintettel hajlandó volt együttműködni Szakasitscsal. A bírálat miatt, ami a történelem bizonysága szerint helytelen volt, Rajk lemondott az ellenzék vezető szerepének hangsúlyozásáról, megtiltotta az ellenzéki röplapok szétszórását. Mindezek ellenére a kommunista frakció és a teljes ellenzék Rajkot álláspontjában támogatta. Álláspontját, illetve annak helyességét a Budapesti Pártbizottság nem sokkal a sztrájk befejeződése után elismerte. Az a kétfrontos harc, amely elé az új történelmi helyzet állította a kommunista vezetőket, csírájában már ebben a sztrájkban is megmutatkozott. Az építők sztrájkjának első két hetében megszervezték a sztrájkőrséget, járták a várost, s törekedtek a sztrájktörők leleplezésére. Egyes napokon a rendkívüli rendőri készültség létszáma megközelítette a 400 főt. A sztrájkőrség a sztrájktörők megszégyenítésére törekedett. A fővárosban és a környéken röplapok jelentek meg: „Felhívás a lakókhoz ! Ebben a házban sztrájktörő építőmunkás lakik. Minden sztrájktörő építőmunkás testvéráruló és családromboló ! Mert tízezer építőmunkás áll harcban a nagyobb kenyérért, asszonyáért és gyermekeiért! . . . Ne tűrjétek házatokban a testvérárulót! A sztrájkoló építőmunkásság." A sztrájk impozáns egysége, bátor kiállásuk, politikai céltudatosságuk igen széles körben hatott és a munkásság szimpátiáját váltotta ki. A KMP más szakmákat is mozgósított. Az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék röpiratban kérte az egész magyar munkásosztály támogatását. Közben a munkaadók vidéki napszámosokkal akarták növelni a sztrájktörők számát. Erre a sztrájkolok pályaudvari őrségeket szerveztek, és néhány helyen verekedésre is sor került. Az is