Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

kötelezte magát, hogy a^szurkot nemJnapi forgalmi áron az ő gyárából szerzi be. Egy másik városatya építési vállalkozó sógora részére gondoskodott fővárosi építési megbízásokról. Más városatyák a jó piaci elárusítóhelyeket kínálták pénzért, ismét mások bérleti szerződések kijárására ajánlkoztak. A vásárpénz- A korszak fővárosi közéletének legnagyobb panamája azonban kétségtelenül a VásárpénztártáH panama ral kapcsolatos visszaélések sorozata volt. Ez a botrány jelentőségében elérte a Bethlen-kormány másik, ugyancsak nagyméretű panama-botrányát, a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium vezetőinek visszaélési ügyét. A Vásárpénztár ügye annyival volt nagyobb, hogy itt a hiány 24 millió pengőt tett ki, viszont nem a szándékos károkozás, elsikkasztás, hanem a hozzá nem értő, felelőtlen és könnyelmű üzletvitel miatt keletkezett a nagy veszteség. A Takarék és Vásárpénztár Rt. az egyik legrégebbi fővárosi érdekeltségű pénzintézet volt, a részvénytőke 96 százaléka 1907 óta volt a főváros tulajdonában. Az intézet feladata volt a budapesti állatvásárok (marha-, sertés- és lóvásárok) pénzforgalmának bonyolítása, a fővárosi élelmezési üzemek pénzügyeinek intézése, a vásárok adóügyi ellenőrzése, a vásári adók és illetékek beszedése, marha- és sertésbélyegzés. Az intézetnek hét érdekkörébe tartozó, illetve általa alapított vállalata működött. Az intézet biztos bevételekkel és üzletköre következtében — monopoltevékenység — magas és nagy haszonnal rendelkezett. Mi volt az oka annak, hogy 1933-ban óriási veszteségei miatt (a négymilliós alaptőke több mint ötszörösét tette ki a veszteség) a főváros mégis a Vásárpénztár felszámolását volt kénytelen elhatározni % Mire fordították az 1920-as évek vége felé kimutatott évi 3—4 milliós nyereséget ? Az előzőkben közölt adatokból is kitűnt, hogy a Wolff-párt vezetőinek gazdagodási törekvéseit a közúti közlekedési vállalaton kívül a legintenzívebben a Vásárpénztár szolgálta. 1925-ben például Eolkusházy alpolgármesteren kívül három aktív és egy nyugdíjazott tanácsnok foglalt helyet a 14 tagú igazgatóságban. 1929-ben már 21 főre emelték az igazgatóság létszámát — a vezérigazgatói hely üresedésben volt —, közöttük két volt miniszter, egy fővárosi kormánybiztos, egy alpolgármester, két aktív tanácsnok és több városatya foglalt helyet. Óriási összegeket vettek fel tiszti fizetések formájában. 1927-ben például az ál lat vásári díjak bevétele 750 000 pengőt tett ki, a tiszti fizetésekre viszont 823 000 pengőt fordítottak. 1928-ban a vásári bevételek összege 1,2 millió pengő, ugyanannyi a vezetők fizetése. Mindkét év nyilvánosságra hozott mérlegében azonban már ott szerepel az adósok tételénél a 24,5 millió pengős tétel. A Vásárpénztár csődjét és felszámolását végül az váltotta ki, hogy a gazdasági válság közeledtével, a mezőgazdasági termékek áresése miatt nem sikerült a kihelyezett kölcsönöket visszafizettetni.

37 A Vásárpénztár a főváros közélelmezésének zavartalansága céljából az állatvásárokon a megfelelő kínálat és kedvező árhelyzet kialakítására kölcsönöket folyósított a nagygazdáknak, állattenyésztőknek, kereskedőknek és nagyvágóknak. Az 1920-as években a kifizetődőnek látszó állatexport támogatását is beiktatták üzletkörükbe. A kölcsönökhöz szükséges pénztőkét a fővárosi üzemeknek az intézet bankosztályán elhelyezett bevételi feleslegei biztosították. E városi pénzek használatáért az intézet alacsony kamatot fizetett, s jóval magasabb áron adta tovább a kölcsönt a kérelmezőknek. A pénzforgásból évente 2 millió pengő kamatbevétel is adódott évi kb. 20 milliós kölcsönzési keretösszeg felhasználásával. A város vezetői természetesen lecsípték a maguk részesedését a nagy összegű nyereségekből. A kamatbevételek növelése céljából az intézet vezetői egyre gondatlanabbul jártak el a kölcsönök folyósításánál. Általában nem vizsgálták a kölcsön fedezetéül felajánlott vagyontárgyak reális értékét, sőt e téren megvesztegetések is előfordultak. Sokkal inkább azonban a jobboldali politikai összeköttetésekkel rendelkező és gyorsan meggazdagodni kívánó, az állatüzletekhez nem értő lecsúszott dzsentrik, tönkrement földbirtokosok, leszerelt katonatisztek részére folyósított kölcsönök bizonyultak behajthatatlanoknak. Sorra veszteséggel jártak a Vásárpénztár marha- és birkaexport vállalkozásai, veszteséges mérlegeket produkált a hét leányvállalat többsége. A Zichy grófok — a mindenkori keresztény párt vezetői — adonyi birtokain folytatott bérleti gazdálkodás szintén milliós veszteségeket eredményezett. 1930-ban a főváros 16 millió pengőt fordított a Vásárpénztár veszteségeinek megtérítésére az akkor felvett 45 milliós kölcsönből. Az összegből fedezték a hétmilliós leírási (behajthatatlannak bizonyuló tartozások törlése) veszteséget és a további 12,5 milliós veszteség egy részét. Ezáltal a veszteség mértéke a négymilliós alaptőke összegénél kisebbre zsugorodott, s remélték, hogy a vásári bevételekből lehetővé válik a veszteség fokozatos felszámolása. A gazdasági válság azonban e számításokat keresztülhúzta, és a főváros 1933-ban az intézet felszámolását határozta el oly módon, hogy beolvasztotta a Községi Takarékpénztárba, amely kétévi saját kezelés után más néven 1935 végén újból életre hívta az intézetet. A Vásárpénztár botránya — bár az ellenzék hatalmas sajtókampányt indított — nem került bíróság elé. Csupán kisebb tisztviselők ellen folyt eljárás megvesztegetés és hűtlen kezelés címén. A fővárosi tiszti ügyészség 21 iratcsomónyi vizsgálati anyagot gyűjtött össze, amelyet azután Sipőcz polgármester megküldött az ügyészségnek, anélkül azonban, hogy a felelősöket vagy vétkeseket megnevezte volna. Az ügyészségi nyomozás is elhúzódott, s végül 1935 júliusában a