Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

elektrotechnikai, a műszergyártó, mérleggyártó, varrógép- és kerékpárüzemek, továbbá a hangszer- és fegyvergyárak voltak szinte kizárólagosan a fővárosban. Az évtized folyamán csökkent Budapest súlya a gépgyártásban, a vagongyártásban és a villamosenergia-termelésben. Az építőanyag-ipar fővárosi részesedésének mértéke is csökkent. Egyedül a kályha- és agyagáru ipari üzemeknek voltak jelentősebb pozíciói Budapesten. A cementárugyártás, amely erősen fejlődött az évtizedek folyamán, kizárólag vidékre települt. Budapesten teljesen megszűnt a kőbányászat, a mészégetés, visszafejlődött az üveg- és üvegárugyártás. A faiparon belül az asztalosipari nagyüzemek, a kosárgyártás, a parkett-, hordó-, bútor-, kókuszfonál- és botgyártás szinte kizárólag fővárosi jellegű volt. A bőriparban kizárólagosan budapesti a szíj árugyártás és a gumiipar. A textilipar különösen az 1920-as években fejlődött erősen a fővárosban és környékén. A ruházati ipar szinte kizárólagosan fővárosi. Némileg csökkent a nagy-budapesti papíripari gyárak súlya. Érdekes fejlődés ment végbe az élelmiszeripar terén: a századfordulóhoz képest Nagy-Budapest a malomvállalatok, a kenyérgyárak, a csokoládéfeldolgozás, a szikvízgyártás, a pezsgőgyártás, a vízművek és a közvágóhidak terén elvesztette uralkodó szerepkörét. Visszaesett a nagy-budapesti tésztagyártás, burgonyazúzás, szalámigyártás, a sör- és szeszgyártás. Növekedett Budapest részesedése a cukorkaáruk, a kávé- és pótkávé, a hentesáru és a tejtermékgyártás vonalán. Vidéken főleg a malomipar, a konzervgyártás és a nagyipari jellegű csokoládégyártás fejlődött. A vegyészet terén az enyv-, aszfalt-, kátrány-, gyertya-, szappan-, gyógyszer-, vegyszeráru-, műtrágya- és kenőcsgyártás szinte kizárólagosan budapesti. Az egyéb iparágakban is megfigyelhető a csekélyebb ütemű fővárosi koncentrálódás folyamata. Érdemes figyelmet fordítani az iparágakon belüli koncentrálódásra is. A témakör alaposabb áttekintése nyomán ugyanis világossá válik, hogy éppen a Budapestre tömörült iparágakban alakult ki leginkább a koncentráció, itt jelentek meg elsősorban a tényleges nagyüzemek. így a textiliparban a nyilvántartott gyárvállalatok 4 százalékában az iparági munkáslétszám 88,4 százaléka, a gépgyártásban a vállalatok 2 százalékában a munkások 82 százaléka, a vegyészeti iparban az üzemek 11 százalékában a munkások 86 százaléka dolgozott. Nagyipari jellegű volt még a bőr- és gumiipar, az építőanyag gyártás, apapirosipar, a nyomdaipar, valamint a vas- és fémipar, amelyeknél az üzemek számának mintegy 10 százalékát kitevő nagyvállalatnál talált alkalmazást a munkások 60—80 százaléka. A sort az élelmezési ipar zárta, ahol a munkásoknak csupán 51 százaléka dolgozott nagyipari jellegű gyárakban. A további iparágakban inkább a kisüzemek domináltak. A szállodaiparban a foglalkoztatott munkások 29 százaléka, a faiparban 28 százaléka, az építőiparban 23 százaléka, a ruházati iparban 11 százaléka dolgozott húsznál nagyobb alkalmazotti létszámú üzemekben. Budapest árufelhozatalának, illetve árufogyasztásának kérdését vizsgálva: az ipari kész- és félkészáruk származási helye csaknem kizárólagosan a peremövezet városaiban és helységeiben található meg. A vidék szerepe — nem tekintve most az élelmiszer-felhozatalt — egy-két árucikk kivételével másodlagos. Mégis a vidéki ipar azokon a helyeken tudta megőrizni pozícióit, illetve ott tudott fejlődni, ahol Budapest igényeinek kielégítésére irányuló termelés folyt. A kialakult helyzet azt hozta magával, hogy Nagy-Budapest nemcsak az ország legnagyobb ipari termelő központja, hanem egyben a legnagyobb ipari felvevő- és fogyasztópiaca is. Az iparcikket jóformán alig vásárló, milliós nagyságrendű falusi, kisparaszti és földmunkás tömegek fogyasztási szempontból alig jelentettek valamit. Az ország elmaradt gazdasági struktúrája akadályozta a szélesebb belső piac kialakulását. A már felsorolt egyéb tényezők mellett ez is döntően közrejátszott a magyar ipar Budapest-központosítottságának létrejöttében. 11. A BETHLEN-KORMÁNY TÖREKVÉSE FŐVÁROSI BEFOLYÁSÁNAK NÖVELÉSÉRE. AZ 1930. ÉVI FŐVÁROSI TÖRVÉNY A kormány már az 1924. évi fővárosi törvény módosításával és saját városházi pártjának létrehozásával is a fővárosi befolyást igyekezett fokozni. Az 1925. évi választási eredmények, az 1926. évi tiszt újít ások azonban erősen csökkentették a kormánypárt reményeit, hogy a fővárost is saját szája íze szerint irányíthassa. Mindenesetre a későbbiek során is igyekezett ezeket az elképzeléseket megvalósítani. A belügyminiszterek a felügyeleti jog gyakorlása folytán törekedtek arra, hogy a kormány elképzeléseit a fővárosnál keresztülvigyék. Rakovszky inkább közigazgatási úton, a liberálisabb Scitovszky inkább a törvények és rendeletek megfelelő átalakításával törekedett erre. Az új törvényhatóságot rászorította a kormány, hogy az elhúzódó üzemellenőrzési bizottság vizsgálatának befejezésével és javaslatára egyes kisebb jelentőségű közüzemeket megszüntessen vagy összevonjon, ami miatt a baloldal és ezen belül a szociáldemokraták élénken tiltakoztak. Még ugyanabban az évben került éles ellentétbe a kormány a fővárossal a kény szernyugdíjazási rendelet miatt, mely főként a két alpolgármestert érintette volna. A wolffisták és a baloldal is nagy vihart kavart, a főváros Baracs Marcell indítványára a közigazgatási