Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

153. Az Óbudai (lázgyár a Szentendrei út felől a 20-as években. Előtérben a gázgyári kolónia lakóházai A fővárosi közüzemek fejlődése. A gáztermelés Az Elektromos Művek fejlődése A gáztermelés már 1921-ben elérte az 1913. évi színvonalat, 83,2 millió m

3-t, de a legnagyobb termelést hozó 1924-es év és az 1929-es eredmény is elmaradt a világháború alatti 105,6 millió m

3-es csúcstól. 1920-hoz viszonyítva 1929-ben a termelés éppen egyharmaddal volt nagyobb, ami jórészt annak a ténynek köszönhető — mivel a főcsőhálózat és a gázfogyasztók adatai csupán csekély emelkedést mutatnak —, hogy a Gázművek többféle, gázzal működő háztartási gépet adott bérbe régi fogyasztóinak. A korábban főleg világításra használt gázenergiát egyre fokozottabban vették igénybe a konyhai tűzhelyeknél, a vízmelegítésnél, a hűtőszekrényeknél. 1920-ban mindössze 1546 ilyen berendezése volt a fogyasztóknak. Ezzel szemben 1929-ben már több mint 80 ezer háztartási fogyasztási készüléket adott bérbe a gázművek. A bevételek alakulása rávilágít a magas tarifák tenyéré: míg a termelés 1924-hez képest alig változott, addig a bevételek csaknem 10 millió pengővel nőttek. A gázművekre igen nagy terhet rótt a beruházott tőke törlesztési és kamatterhe, a főváros részesedésének alakulása viszont fényt vet a Wolff-párt közüzemi politikájára, amikor is a városi vállalatok a párt híveinek szabad vadászterületét jelentették, majd az új Wolff— Kozma-féle városvezetés változott közüzemi politikájára, amikor az üzemek által elérhető legmagasabb bevételeket — városgazdasági célkitűzésekre hivatkozva — befizettették a városházi főpénztárba. Jól szemlélteti e magatartásváltozást a keresztény párt vezetői és egy külföldi tőkés csoport között a gázművek anyagellátására létesített szerződés, majd annak lejárat előtti felbontása. A gáztermelés visszaesése jórészt az elektromos világítás elterjedésének volt a következménye, amihez még hozzájárult a háborút követő évek igen rossz minőségű gáztermelése. Külföldi feketeszén beszerzésének átmeneti lehetetlensége miatt a hazai barnaszénből készített gáz az 1919—1921-es években nemcsak világításra volt jóformán alkalmatlan, hanem nagy kéntartalma miatt tönkretette a gázmérőket, az utcai csőhálózatot, a házi vezetékeket pedig eltömítette. A magánfogyasztóknál kiesett gázeladási lehetőséget a gázfogyasztó készülékek bérletével és az ipari gázfogyasztás növelésével lehetett ellensúlyozni. Sor került a gázgyártás melléktermékeinek fokozott mérvű értékesítésére is a vegyészeti iparágban. A barnaszénkátrányból motor- és fűtőolajat állítottak elő, feldolgozott formában értékesítették továbbá a kőszénkátrányt és az ammóniákvizet. A bevételek összegében az 1920-as évek végére a vegyi termékek mintegy 30 százalékos részesedéssel jelentkeztek. Sor került a gáztermelés korszerűsítésére is. 1921-ben, illetve 1923-ban gazdaságtalan üzemelés miatt mindkét ferencvárosi gázgyár termelését leállították. 1925-ben szénkeverő berendezést állítottak fel, amellyel egyrészt a koksz minőségét javították, másrészt lehetővé vált hazai szenek nagyobb arányú felhasználása. 1926-ban víz-gázgyárat létesítettek az óbudai gyártelepen, ami lehetővé tette a kőszéngáz, generátorgáz és a vízgáz keverésével a jobb minőségű gáz előállítását. Az Óbudai Gázgyár kapacitását a kisebb beruházások révén napi 420 ezer m

3 gáz előállítására fokozták. A fogyasztás mögött tehát több mint 50 százalékos tartalék állt rendelkezésre, ami indokolttá tette volna a hálózat bővítését. Az áramtermelés a korszak folyamán 225 százalékkal, a fogyasztók száma 600 százalékkal, az ipari áramfogyasztás 319 százalékkal, a bevételek 970 százalékkal nőttek. Ugyanakkor a kábel-