Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

melyek magukban is lehetetlenné teszik az effajta meglepetéseket. Egyik út, mely a fővárosban már bevált, az ellenzék szétbomlasztása, ígérgetés, nyomás útján, a másikatörvények olyanfajta módosítása, mely a kormányköröknek kedvező. Jól látható jeleit mutatta ennek a folyamatnak a kispesti liberális—szociáldemokrata blokk felbomlása és budafoki blokk bomlása is, ahol a csoport polgári tagjai átléptek az egységes pártba, vagy egyszerűen felé se néztek a képviselőtestületnek, így bizonyítva azt, hogy a blokk akkori formája nem alkalmas a helyi várospolitika megvalósítására.

107 A kormány elgondolásaiban először egységes közigazgatási reform megalkotása szerepelt. A tervezet már a kezdeti stádiumban is a kormánybefolyás erősítését volt hivatott biztosítani. Az elképzelések nyilvánosságra kerülése után keletkezett széles körű vita is ezt bizonyította, bár Scitovszky belügyminiszter nyilatkozatában igyekezett megnyugtatni a közönséget, hogy „nem akarja az autonómiát csonkítani, csak olyat szeretne, ahol a felelősség jobban kidomborodik". A tervezet nagy vihart keltett, és hogy ezeket a kormány leszerelje, a belügyminiszter a pártok vezetőit összehívta, hogy a kérdést megtárgyalják. A belügyminiszter válaszai azonban nem győzték meg az ankét résztvevőit, és ettől kezdve számos értekezlet, tárgyalás zajlott le, hogy legalább a kormánypárt és a kormányt támogató csoportok fogadják el a közigazgatás reformjára vonatkozó kormánypárti elképzeléseket. 1928-ban a kormány a parlament elé vitte a közigazgatási reform törvényjavaslatot, melyet a pártok külön is megtárgyaltak. Bár a tervezetről a belügyminiszter a balassagyarmati egységespárti gyűlésen kifejtette, hogy a virilis rendszert akarja demokratizálni, valójában konzerválta. Elmondotta még, hogy a törvényhatóságok elleni retorziók akkor alkalmazhatók, ha ,,a nemzeti irányt" sértve látja. A nemzeti érdekek hangoztatása általában a liberális polgárság, a zsidóság és a munkásmozgalom ellen irányult, mely rétegeket, politikai csoportosulásokat a rendszer nemzetietleneknek tartott. A törvényjavaslat miniszteri indoklása szerint a javaslat célja ,,a közigazgatás szervezetének frissebbé tétele, a haladás követelményeivel összhangba hozva, ugyanakkor hagyományokat nem rombol le, csak néhány korhadt falat dönt le". Ilyen jelszó volt a tisztviselők függetlenítése a választóktól, ami tulajdonképp a kormánybefolyás erősítését szolgálta. Mint az MSZDP sajtó megállapította: a tervezet megtartott kereteket, de a lakosság még meglevő csekély beleszólási jogát is elorozta.

108 A kormány a Keresztény Gazdasági Pártnak, Wolffék parlamenti pártjának kívánságára némi engedményt tett. Módosító javaslatot tettek a nők passzív választójoga érdekében, elfogadták a főispán kinevezési jogkörének kisebb mérvű korlátozását. Az ellenzék, főként a szociáldemokraták éles kirohanást intéztek a tervezet ellen. Gyűléssorozatot tartottak a fővárosban és a környéken, a régi képviselőházban, a famunkások Váci úti helyiségében, az óbudai, kőbányai, újpesti, csepeli és kispesti munkásotthonokban, ahol a reakciós törvényjavaslat ellen tüntettek. Mit jelentett mindez, miért tudta egy nevezőre hozni a különböző érdekű csoportokat az önkor- A mMn

^smányzat védelme és miért voltak a leghangosabbak a szociáldemokraták ebben a kérdésben ? pártok állásAz MSZDP községpolitikai programjának sarkalatos pontja volt a minél teljesebb önkormányzat, pontja az önmely a dolgozók a teherviselők mind szélesebb körének enged beleszólást saját ügyének rendezésebe, és minél nagyobb függetlenséggel rendelkezik a mindenkori kormánnyal szemben. A Népszava Községpolitikai Szemléjének megindulásakor is legfontosabbnak jelölte meg az önkormányzatért való harcot. A kommunista várospolitika szintén fontosnak tartotta ezt a követelést, bár az ellenforradalom körülményei között képtelenség volt azt várni, hogy a kormány a helyi képviseleteknek teljes önkormányzatot enged, sőt állandó volt az a törekvése, hogy az önkormányzati tradíciókat megszüntesse, és mind jobban beleszóljon a közigazgatás folyamatába, az önkormányzatok életébe, gazdálkodásuk menetébe. Ezt ugyan leplezett formában tette, állandóan hangoztatva az önkormányzatok jogait, főként felelősségét, de a kormány beleszólási jogának bővítése a különböző törvények, rendeletek meghozása, illetve kibocsátása közben egyre jobban érvényesült. A közigazgatási reform törvényjavaslat cikkelyei ezt a folyamatot csak betetőzték. A középrétegek és a polgárság jó része is ellene volt ezen kormánytörekvések keresztülvitelének, mellette leginkább csak a közigazgatási szervezet volt, amely a kommunista sajtó találó megállapítása szerint „magyar sajátosság, mely kialakított olyan tüntetően tudatlan tisztviselő típust, ki nem konyit, de fütyül a tevékenységét megszabó paragrafusokra, de közmegelégedésre igazítja el az osztályállam minden óhaját és vasmarokkal tartja igában a dolgozó tömegeket". Ezen törekvéssel szemben állni, ellene a harcot felvenni a szervezett munkásság feladata, bár ez tipikusan polgári követelés, mint a szocialista várospolitika egyik irányítója, Bánóczi megállapította. Az MSZDP is helyesen reagált a kormány szándékaira és éles harcot kezdett azok ellen.

lüu Az a kommunista vád, hogy az önkormányzat védelmében egy gyékényen árulnak a szélsőjobboldali Milotayval, csak annyiban helytálló, amennyiben az MSZDP elhallgatta, hogy a polgárság egyes rétegeinek is mást jelent az önkormányzat védelme és a munkásságnak js. A polgárság elégedetlenkedő részének a nagyobb koncot, az eddigi befolyás megtartását, a mun17 Budapest története V.