Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

vonni, a különböző fórumokon a kormánytól új szabályrendelet kiadását ós fokozottabb ipari felügyeletet követeltek. A nagyobb jelentőségű, az egész munkásságot érintő kérdések mellett számos apróbb kérdés- Az M8ZDP sel foglalkoztak, a munkásság érdekében álló intézkedésre tettek javaslatokat, vagy kikeltek a tevékenysége a munkásságot sújtó különböző szabálytalanságok ellen. E témáknak a köre igen széles, a les- f°y

ar0Sl mun, , .. J? i Vi ' 'i x • ji i • fo ö kasokért. Küzkulonbozobb problémákra terjedt ki. delem a korAz indítványok jó része a szociáldemokraták községpolitik ai programjából adodo feladat rupció ellen volt, avagy olyan hatósági vagy egyéb intézkedés, mely a dolgozó rétegeket sújtotta; és ezek ellen küzdeniük kellett, ha nem akarták a munkások támogatását elveszteni. Szere]>elt az indítványok közt olyan is, mely nem szolgálta közvetlenül a munkásság napi érdekeit, de a korszerű műveltség, a haladó kultúra igényét fejezte ki, mint a Bakteriológiai Intézet számára új hely, vagy a pályaválasztási tanácsadó létesítésének követelése, vagy költségek biztosítása egy tudományos pedagógiai lap indítására. E követelések mellett olyan, a lakosságot közvetlenül érintő kérdések szerepeltek az indítványok közt, mint a tejközpont Peterdi utcai lóistállója kitelepítésének, a parkokban a gyermekek részére lubickolok létesítésének követelése, vagy a korlátokra, támasztófalakra betervezett összegek megemelése, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Szerepeltek az indítványok közt olyanok is, melyek a nagyobb mértékű kiadási tételek fedezetét szolgálták volna, a bevételt növelhették volna, mint az ingatlanátruházási illeték 1,5%ról 3%-ra való emelése, a községi pótadó 5 millió P-vel való megemelése, az idegenforgalmi propaganda költségeinek csökkentése, az egyházi célú kiadások törlése. Persze az indítványok nagy része megmaradt indítványnak, legfeljebb azokat fogadták el, melyeket nagyfokú munkáselégedetlenség kényszerített ki, vagy melyek a város elképzeléseiben különben is szerepeltek, legfeljebb a sorrendiség tekintetében tettek engedményt a népes szociáldemokrata frakcióknak. A napi követelések mellett gyakran előforduló témája volt a frakciónak a különböző, mindig jelenlevő hivatali korrupciónak, a tisztátalan, gyanús üzleti ügyeknek a leleplezése. Kényszerítette a pártot saját elvi platformja, a munkásság elégedetlensége is, mely e jelenségeket kísérte. A párt kívül maradt a botrányokon, elsősorban helyzetéből adódókig, mivel a hatalmon kívül rekedt, így könnyedén magára ölthette a tiszta erkölcs tógáját, amit igyekezett is kihasználni. Egyrészben mint állandóan fenyegető tényező szerepelt, másrészben pedig bizonyos manőverezésekre, taktikázásokra, megalkuvásokra is lehetőséget adott ez a helyzet. Szemet hunytak azért, hogy később valamit elérhessenek ennek fejében. A kommunisták, az osztályharcos munkások sokat bírálták is az MSZDP-t ezek miatt, főleg amiatt, hogy számtalan esetben megelégedtek látszateredményekkel — és még olyan közel egy évtizedig tartó botránysorozatnál is, mint a Vásárpénztár ügye, megelégedtek semmitmondó határozatokkal, vagy belenyugodtak véget nem érő vizsgálatok lefolytatásába, ami lehetőséget adott az ügyek eltussolására. A főváros életében a gyanús üzletek, a korrupció lehetősége az ingatlanvásárlások és a közszállítások terén mutatkozott leginkább. A kapitalista várospolitika kísérő jelenségei ezek, melyek közül egy-egynek a kipattanása a közéletet mindig mozgásba hozta. A szociáldemokraták már törvényhatósági szereplésük előtt is, de közben is hangoztatták, hogy megszűnnek a visszaélési botrányok, a korrupció, ha ők is jelen lesznek a városházi életben. Hamarosan bebizonyosodott ugyan ennek az ellenkezője, bár ilyen esetekben a nyilvánosság erejével igyekeztek ezeket megakadályozni, vagy az esetek után felelősségre vonást követeltek. Már 1925-ben nagy nyilvánosságot kapott az űn. Nádor-kert megvásárlása, melyet Lágymányos rendezése követelt meg. Az ügylet pikantériája az volt, hogy a tulajdonos Légrádyörökösök ügyvédje a kormány városházi pártjának elnöke, Kozma Jenő volt, aki az ügyfeleket képviselte. Még nagyobb port vert fel 1927-ben a Széchenyi fürdő hiteltúllépésének ügye. A Walla-cég kijárok és városatyák közbenjárására kapta meg a fürdő bővítésének munkáit, majd kiderült, hogy az olcsó ajánlat nem volt reális. Az eset felkavarta a városházi élet berkeit, a baloldal bizalmatlansági indítványt tett a polgármester elé; a vége persze az lett, hogy efelett is napirendre tértek. Annyi történt, hogy az ügyosztályvezető Berezel tanácsnokot egy másik ügyosztály vezetésével bízták meg. A közgyűlés pedig rosszallását fejezte ki a Széchenyi fürdő építkezésénél tapasztalt eset miatt. Ugyanakkor zajlott a Wenckheim-palota megvásárlásának ügye is. A Eővárosi Könyvtárnak valóban szüksége volt új helyre, mellyel a közgyűlés pártjai egyet is értettek, de magas ára és az átalakítási költségek miatt az ellenzéki pártok tiltakoztak a palota megvásárlása ellen. Hasonló ügy volt a Károlyi-palota megvásárlása a következő évben, melyet a kormány is támogatott titokban, amit az is mutatott, hogy a közgyűlés határozatát, melynek alapján 5 millió pengőért megvette a főváros az'épületet Eővárosi Képtár létesítésére, a belügyminiszter azonnal jóváhagyta. Más esetben sokkal kisebb jelentőségű ügyekben elhúzta vagy megta-