Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A városházi politikát a továbbiakban erősen befolyásoló külföldi kölcsön felvételének ügyét is már ebben a helyzetben tárgyalta meg a közgyűlés, az 1927. és 1928. évi költségvetésekkel együtt, melyeket 1927 tavaszán és őszén tárgyalt le a törvényhatósági bizottság az előző évi zárszámadásokkal együttesen. Az 1927. évi, mely a pengő rendszerre való áttérés után zajlott le, megmutatta, hogy meddig terjedhet a törvényhatóság jogköre. Az előző évi költségvetés során a két nagy közgyűlési csoport megállapodott abban, hogy a húsféleségek fogyasztási adóját kihagyják a következő költségvetésekből és a községi pótadót emelik 10%-kaí, ennek kárpótlásául. A kormány azonban nem fogadta el ezeket a határozatokat, csak olyan feltételekkel, hogy a csökkentés nem jár pótadóemeléssel. Ilyenformán még ez a csekély eredmény sem volt keresztülvihető.

71 Az év során már megkezdték a beruházási program végrehajtását is a külföldi kölcsönre A külföldi felvett előlegből. Ugyanis még az előző év tavaszán elfogadta a törvényhatósági bizottság 2 kölcsön ügye millió dollár rövid lejáratú hitel felvételét a New York-i Speyer-bankháztól. A későbbiek során azonban kedvezőbb ajánlatot kapott a főváros a Bankers Trust Co. New York-i cégtől, mely 15 egyéb külföldi — amerikai, holland, svájci bankot képviselt, és a közgyűlés is ezt fogadta el az ajánlattevő 7 bankérdekeltség közül. A kölcsönt 6%-os kamatlábbal 35 évi törlesztéssel 88,5 árfolyamon vették fel. így a 20 millió helyett 17,7 millió dollár volt a tényleges kölcsön összege. A szociáldemokraták magasabb kamatláb és magasabb árfolyam mellett voltak. így 1 millió dollárral nagyobb lett volna a beruházási összeg. Ezért nem vettek részt a szavazásban, melyet a közgyűlés többi pártja egyhangúlag fogadott el. A kölcsön így is több, mint 100 millió P-s beruházási összeget jelentett, mely a főváros félévi költségvetési összegét tette ki a felvétel idején. A külföldi kölcsön felvételét a közgyűlés pártjai különbözőképp értékelték, amellett, hogy a kölcsönt szükségesnek tartották. A szociáldemokraták az említett módon reagáltak, hangoztatva, hogy őket semmiféle kormányzati szempont nem érdekli; csak a főváros közönségének érdekei, ezért tartózkodtak a szavazástól, ha a kölcsönfelvételt fontosnak is tartották. A kormány városházi csoportja a kormány és a főváros gazdaságpolitikája iránt megnyilvánult bizalom jeleként fogta fel és örömmel üdvözölte, a polgári ellenzék a stabilizáció eredményeként ós az üzleti élet fellendüléseként könyvelte el, Wolffék pedig régi, külföldi kölcsön és a város eladósítása elleni véleményüket fenntartva, fejet hajtottak a kormány pénzügyi politikája előtt. A pártvezér a vita során hangoztatta, hogy ha a pénzügyminiszter a kölcsönfelvétel tényét és módját jónak tartja, akkor azt ő tisztelettel elfogadja.

72 Valójában azonban az együttműködés korántsem volt ilyen harmonikus a főváros és a kor- Az ellentétek mány között. A külföldi kölcsön felvételének kérdése a ritkább esetek közé tartozott. Megmu- növekedése a tattá ezt még az év őszén megtárgyalt 1928. évi költségvetés is. Ugyanis ezzel együtt tárgyal- ^T

ny-^^

t ták meg a belügyminiszter leiratát az 1927. évi költségvetéssel kapcsolatban is. Az 1927. V. °

s tc. az adók mérsékléséről és az önkormányzati testületek ellenőrzéséről lehetőséget adott a kormánynak arra, hogy a főváros pénzügyeibe közvetlenül beleavatkozhasson. Ennek alapján kifogásolta a gazdálkodásnak olyan tüneteit, melyeket az ellenzék addig is számtalanszor bírált, de a városházi jobboldal mereven visszautasított. Többek közt az üzemek működését, a tarifacsökkentés elmaradását a közszolgáltatásoknál, a nagy összegű pénzmaradványt, a főváros vagyonának csekély mértékű jövedelmezőségét. A kereszténypártiak élesen reagáltak a miniszteri leiratra, főleg a BSZKRT-ot ért bírálatokra. A költségvetés összeállításánál azonban már kénytelenek voltak a kormány észrevételeit figyelembe venni. így például a tanács javasolt a villanydíjnál 6%-os csökkentést, melyet a baloldal követelésére 10%-osra emeltek, azonkívül néhány fogyasztási adót és vámot is elengedésre vagy csökkentésre javasoltak. A hosszadalmas vita jellemzője volt az addigi tárgyalások menetével szemben, hogy Bethlen városházi emberei aktivizálódtak, olyan követeléseket vettek át a baloldal várospolitikájából, melyekkel addig szemben álltak vagy egyszerűen figyelmen kívül hagytak. A vita során Wolff kikelt a kormánypárti sajtó fővárost ért támadásai miatt, jogosan kérdezve, hogy a kormánynál nincsenek-e hasonlók — és azt nem kifogásolja a sajtó. A két jobboldali párt együttműködése egyáltalán nem befolyásolta a kormányt, hogy ne gyakoroljon éles bírálatot a fővárosi adminisztrációval, gazdálkodással szemben, mint azt a miniszteri leirat is bizonyította. Egyre gyakoribbá váltak a kormány részéről a fővárost ért bírálatok. Bud pénzügyminiszter a sajtónak adott nyilatkozatában kifogásolta a magas fővárosi pótadót, és hangoztatta a költségvetések ellenőrzésének szükségességét, hasonlóan a közüzemek működését. A belügyminiszter is több esetben támadta a fővárost. A kormány városházi pártja a csatlakozottak és a hivatalból jelenlevők ellenére még mindig nem tudta teljesen érvényesíteni a kormánykívánságokat. A bizottságokban és a közgyűlésen Wolffék, a demokraták és az MSZDP képviselői saját elképzeléseiket hangoztatták, és sok esetben ellenálltak olyan ügyek keresztülvitelének, amelyeknek a kormányzat jelentőséget tulajdonított. 15 Budapest története V. 225